Japán képek
Koreai képek

Idő közben hazaérkeztünk. Kicsit összemosódnak a napok, de azért megpróbálom összeszedni melyik nap pontosan mit is csináltunk.

Vasárnap a City Hallnál találkoztunk Kaennel, onnan először a Deoksugung palota Daehanmun kapujánál lévő őrségváltáshoz mentünk (pontosabban először a mellette lévő Dunkin' Donutsba reggelizni, mert volt addig még negyed óra). Ez szerintem rendkívül élvezetes volt, aki csak Dél-Koreába látogat nézze meg, mert nagy élmény. Az őrség egyenruhája, a rendezett felvonulás, a zene, az egész rendkívül hangulatos, akárhányszor meg tudnám nézni. Ez és ez egy korábbi videó-részlet erről ugyanott (sajnos én nem csináltam videót, csak fotókat). Nem volt teljesen szokványos az amit mi néztünk, mert volt közben egy rövid harcbemutató, ami normál esetben nem része. Az viszont fura, hogy a közepén van egy pár perces szünet, amikor is be lehet menni az őrök közé és fotózkodni velük. Az őrségváltás után benéztünk a palota kertjébe is. Ez arról nevezetes, hogy a többivel ellentétben nyugati stílusú kertje van.

Ezt követően a közelben lévő térre mentünk, ahol többek között Sejong the Great (Nagy Szedzsong) király szobra is áll, ő találta ki a hangul írást is, hogy az írás és olvasás a köznép számára is elérhető legyen. A téren egyébként volt egy megemlékezés a 2014-es MV Sewol kompkatasztrófáról, illetve még valami rendezvény sok-sok standdal.

Elsétáltunk a Gyeongbokgung palota bejárata előtt, majd meglátogattunk a közelében lévő Jogyesa buddhista templomot. Az épületbe egyébként bárki bemehet, de a fotózás sajnos nem engedélyezett.

Az úton belefutottunk egy tradicionális Koreát bemutató rendezvénybe is. SOm kipróbálta a chapssaltteok (koreai mochi) készítést (hatalmas és nehéz kalapáccsal ütik), én pedig Kaennel a hanbokot, a tradicionális koreai öltözetet. Mókás volt, hogy meginterjúztatott minket pár diák (iskolai feladat volt), de nem nagyon birkóztak az angollal, úgyhogy telefonban Google Translattel fordították le a kérdéseiket... Persze az angol nyelvű válaszunkra csak bólogattak, de mivel videőra lett véve, így valaki majd csak megérti. Ezen kívül beugrottunk egy teázóba zöld teára, illetve kipróbáltuk egy utcai árusnál a Tornado Potato-t (angol leírás itt). Egy ilyen spirálalakban vágott, nyársra tűzött, olajban kisütött krumpli, különféle fűszerben megforgatva. Szuper finom!

Ezután egy közeli bevásárló utcába mentünk. A boltok hangulata pont a japán ellentéte. Itt rögtön odajönnek hozzád és erősködnek, hogy ez ilyen jó, ez olyan jó, ezt vedd, meg azt vedd. Angolul persze nem tudnak, szóval mindezt koreaiul mondják teljesen függetlenül attól, hogy esetleg egy szót sem értesz belőle (mondjuk az ellenkezőjével is találkoztam, a hölgy a bolton belül éppen egy sorozatot nézett és alig tudtam felhívni a figyelmét, hogy ugyan foglalkozzon velem is, mert kifizetném az árut). Vacsorázó helyet is itt kerestünk, egy gyorséttermi lánc egyik tagjába mentünk be. Bibimbapot ettünk, ami egy rizsalapú étel (vagy rizzsel vagy rizstésztával). Egy forró tálba van körbe egymás mellé helyezve a különféle összetevő - rizses cucc, zöldségek, szósz (szójás gochujang), valami húsféle, esetleg nyers tojássárgája. Ezeket össze kell keverni, majd még a tálban megfő. Természetesen járt hozzá banchan is, első soron kimchi, illetve valami teljesen íztelen meleg lötty (levesnek lett szánva, de tényleg semmi íze nem volt). Desszertre a Sulbing lánc egy éttermébe mentünk be és mangós bingsut ettünk egy kis kis tejsodóval. A binsu valami szuper jó találmány, vaníliás borotvált jégkrém (igazából inkább pehely, mint borotvált, szuper könnyű és finom) rengeteg gyümölccsel (vagy babpasztával). Hárman ettünk egyet. Alapvetően elég nagy adagokat adnak az éttermekben, szóval néha kérdéses, hogy ugyan egy adagnak szánják-e vagy éppen többnek. Ezt valószínűleg többnek.

A desszert után még sétáltunk egy kicsit, majd kerestünk egy boltot (7-eleven és GS25 van mindenhol), ahol vettünk koreai sört (Cass, Hite, Max) és sojut (gyakorlatilag a koreai szaké). Utóbbi egyébként ijesztően olcsó tud lenni. Emiatt is lehet, hogy világon a legeladottabb szeszes ital. Ehhez azt érdemes hozzátenni, hogy csak Koreában kapható. A Han nevű folyó partjára ültünk le iszogatni és beszélgetni.

Hétfőn volt SOm névnapja. Kezdésnek a szállásunk körül lévő piacra (Namdaemun piac) látogattunk el és mandut (koreai gombóc) meg csülköt reggeliztünk. Ezután a Gyeongbokgung palotához látogattunk (ami előtt előző nap elhaladtunk) és részt vettünk az idegenvezetésen. Ez messze nem volt olyan jó, mint a másik helyen. A bemutatott helyek viszont tényleg szépek voltak, különösképpen a Hyangwonjeong és a Gyeonghoeru pavillonok. Ezután a Bukchon Hanok Village keresésére indultunk, de az odafele vezető úton ismét beugrottunk valahova egy bingsura, ezúttal persimonosat ettünk. A keresett városrész tradicionális épületekből áll, amik egy 600 évvel ezelőtti város látképét alkotják. Érdekességképpen a Personal Taste doramában szereplő Sanggojae épület is ezen a területen található, eredeti neve Rakgojae. Sajnos a legpopulárisabb részeire nem sikerült eltalálnunk mire beesteledett, így inkább elindultunk haza. Helyi busszal utaztunk, ami rendkívül fura volt. Nem is igazán busz érzete volt, összesen 14 ülőhely volt rajta és talán 10 álló.

Kicsit lepihentünk, aztán vacsorára a környéken kerestünk egy bulgogis helyet. A bulgogi pácolt marhahús grillen, kis lével, hagymával és gombával (illetve néha egyéb zöldségekkel) összefőzve. Enyhén leveses jellegű. Nagyon finom volt, de nem igazán volt kiadós, úgyhogy kértünk még daejigalbit (vékonyra szelt sertésborda) is (egy angol összefoglaló a koreai grillhúsokról), amihez kaptunk kimchit is grillezni. Este mikor visszamentünk a hotelbe, éppen gós műsor ment a TV-ben.

Kedden reggelire ismét kipróbáltunk néhány koreai utcai ételt. Édes babkrémmel töltött mandukot, valamint vajas kukoricát. Utána először egy Trick Eye múzeumot látogattunk meg. Ez nagyon népszerű Koreában. Kerestem Amszterdamban is, de sajnos nem találtam. Úgy néz ki Európában nem sok van, pedig nagyon jó ötlet. A lényege, hogy a falon egy olyan 2D-s kép van, ami megfelelő szögből nézve 3D-snek hat. Ha jó helyen állsz, akkor a kompozíció részese lehetsz, így egészen jópofa képeket lehet készíteni. Sokan voltak ugyan a múzeumban, de nem olyan vészesen ahhoz, hogy nagyon várni kelljen akármelyik előtt is (mondjuk pont akkor érkezett egy nagy csoport, amikor mi elmentünk). Utána megnéztük az jégmúzeumot is. Az nem volt annyira érdekes vagy talán csak olyan hideg volt bent, hogy nem tudtunk nagyon hosszan nézelődni. Mondjuk nem is volt túl nagy a hely. Harmadiknak ugyanebben az épületben található Love múzeumot látogattuk meg, ami szintén egy trick eye múzeum, csak kicsit más témában. Határozottan vicces volt.

Ezt követően cicakávézóba mentünk. Jó volt, de igazából a magyar jobban tetszett. Itt a hely méretéhez képest szerintem túl sok volt a cica és ennek megfelelően nem is tudták olyan szép rendben tartani. A cicák ettől még nagyon aranyosak voltak, ráadásul volt egy kölyök is. Elüldögéltünk közöttük, aztán vacsorázni mentünk. Ezúttal egy amerikai éttermet próbáltunk ki. Én házi gyömbérsört és steaket kértem. Utóbbi kimagaslóan jó volt: puha, de omlós. Ismét beugrottunk egy bingsura, ezúttal a sárgadinnyéset próbáltuk ki.

A hotelbe visszaúton átmenve a City Hall előtti téren ezúttal klasszikus koncert ment egy nagy kivetítőn, akkor éppen a Hegyi király barlangjában játszották E. Griegtől.

Szerdán úgy döntöttünk zöldebb övezetbe látogatunk, úgyhogy Namhansanseongot látogattuk meg. Másfél óra alatt el lehet oda jutni. A közepébe vezető buszút izgalmas, ahogy felmegy a szerpentinen. Ez egy heggyel körbevett fennsík. Az utóbbit körbezáró hegyláncon fal vezet körbe, amin végig lehet sétálni. Teljes hosszában majdnem 8 km, ami fel-le vezet végig a hegygerincen. Végül kicsit több, mint a felét tettük meg, a közepétől lesétáltunk a keleti kapuig, onnan a falon haladtunk végig a nyugatiig, majd onnan visszasétáltunk középre. Főként idős koreaiak (na meg turisták) látogatják a hegyeket, ráadásul mind tetőtől-talpig teljes (és színes) hegymászói öltözetben és állítható hosszúságú mászóbotokkal. Egészen alul öltözöttnek érzi magát mellettük az ember. Ráadásul rendkívül sebesen haladnak hegymenetben, valamint mindig rengeteg étellel vannak ellátva. Jellemzően minden pihenőhelyen lehet falatozó csoportot látni. A környék mindenesetre nagyon szép, különösen érdemes elnézni a nyugati kapu közelében lévő Yeonjubong csúcsra. Onnan és a tőle a nyugati kapuig vezető úton remek a kilátás a környező városrészekre. Még kitérnék a mosdóra is, amit lefele menetben találtunk. Áram volt belekötve, nagyon hangosan és folyamatosan zúgott. A belseje tele volt habbal (gondolom ez ilyen a semmi közepén lévő WC lévén öntisztító funkcióval volt ellátva). Hát nem tudom. Tiszta volt ugyan, de használatát inkább kihagytam. Annyira nem szimpatikus az elektromosan zúgó ülőke. <.<

Mielőtt visszamentünk volna Szöulba, még beugrottunk egy étterembe egy koreai palacsintára, azt hiszem pajeon volt. Jellegben egy kicsit hasonlított a tócsnira. Visszaérve Kaennel találkoztunk és először a Dongdaemun Design Plazába (DDP) vezetett az utunk. Ez egy rendkívül érdekes épület, kívülről mint egy ufó, de belülről sem hazudtolja meg magát, simán lehetne a Solaris színhelye. Belül csigaformában emelkedik a padló, így pusztán körbesétálva el lehet jutni a tetejébe, teljesen kihagyva a lépcsőket. Na persze a lépcsőház is futurisztikus, szóval ettől még érdemes egy pillantást vetni arra is. A földszinten búgócsiga formájú székek vannak, amik ennek meg felelően forognak is. Egészen furcsa az egész, de nagyon király ettől még.

A környékén miközben éttermet keresve sétálgattunk, egy elég furcsa étterembe botlottunk (persze egyébként sok van ilyenből). Egészen furcsa szerzetek voltak a kirakatai akváriumokban - kagylók, csigák, polipok és... tengeri uborka! Az utóbbiból semmi esetre sem ennék. >.<

A helyen, ahova beültük, kipróbáltuk a sundae-t (gyakorlatilag koreai hurka), a sundaegukot (előbbit tartalmazó leves) és naengmyeont , ami gyakorlatileg koreai soba. A hideg változat (mul naengmyeon) jégkockás vízben áll, míg a meleg (bibim naengmyeon) száraz, de csípős gochujang szószt tesznek rá. Ez azért érdekes, mert pont ellentéte a japán sobának, ahol is a hideg a száraz és a meleg a leveses változat.

Csütörtökön reggelire kipróbáltuk a hotteokot, ami koreai töltött fánk. Utána a Seoul Grand Parkba mentünk. Az elefánt vasúttal (ez igazából busz, nem sínen megy) elmentünk az állatkertig. Ebben az volt a legfurcsább, hogy rendkívül olcsó volt. Felnőtteknek 3000 won a belépő, ami alig több, mint 2 euró, nagyjából 700 forint. A delfines-fókás előadás tetszett a legjobban, aminek a megtekintése benne foglaltatik a belépő árában (komolyan nem értem miből tartják fenn az állatkertet). Visszafele libegővel mentünk. Érdekes volt, hogy ellentétben az összes eddigivel, amit csak láttam, ez alatt ment védőháló.

Ezúttal kínait vacsoráztunk, lévén elég közel van ahhoz, hogy közel autentikus legyen (vagy legalábbis koreai ízlésnek megfelelő). Egy tengeri herkentyűs levest választottam és azt hiszem ez volt eddig a legcsípősebb étel, amit Dél-Koreában ettem. SOm csilis csirkét kért, hát az övé is szuper csípős volt, legalább 6 csilipaprika bele volt vágva.

Pénteken korán reggel elhagytuk a hotelt és a reptéri busszal mentünk a reptérre. A gép a kínai légfolyosók teltsége miatt majd egy óra késéssel indult, de egyébként csak olyan fél óra késéssel ért Amszterdamba. Jó este fél 10 volt, mire az itteni idő szerint hazakeveredtünk. A cicák nagy boldogan fogadtak bennünket.

Összességében érdekes volt Korea. Az sajnos rontott az élményen, hogy nem tudtunk koreaiul és tényleg nem igazán beszélnek angolul. Úgy érzem ehhez képest Tokióban többen beszélik, pedig azért ott sem elterjedt. Itt aki látszólag megérti sem igazán hajlandó megszólalni, de kicsit sem. Japán eléggé elkényelmesíti az embert, minden elérhető helyen és közelségben van, minden tiszta, rendezett. Itt azért nem mindig van így, de azért annyira nem rossz a helyet. Érdekes volt, de a jövőben inkább Szöultól távolabb eső területeket látogatnánk meg (mint Namhansanseong). Nyelv terén mindegy is, elvégre Szöulban sem igazán beszéltek angolul. Jejura mindenképpen el szeretnénk látogatni.

Néhány kiegészítés:

Nem világos, hogy Szöul magyarul miért Szöul. Igazából a Seoul se tetszik, de amúgy a 서울-t inkább "Szaul"-nak kellene írni.

A koreaiak tényleg esznek kutyát, de ez igazából inkább az idősekre jellemző, a fiatalok általában nem igazán rajonganak az ötletért. Kizárólag az erre specializálódott éttermekben lehet kapni, amik általában eldugott kis utcákban rejlenek. Meglepően drága, szóval valószínűtlen, hogy egy turista véletlen belebotlik. A rovar ropogtatni valók viszont már elterjedtek (látni mindenhol, különösképpen piacokon) és közkedveltek.

Vegetáriánusoknak egészen nehéz dolga lehet Koreában, rengeteg húsalapú ételük van. Ennek ellenére a gyümölcs választék nagy, piacokon érdemes szétnézni.

Piac mindenütt van. De tényleg. Ráadásul vannak olyanok, amik éjjel-nappal nyitva vannak. Vagy ha be is zárnak, nagyon későn.

Rendkívül sokféle utcai kajálda van Szöulban. Érdemes kipróbálni mindegyiket. Sajnos messze nem sikerült mindet megkóstolnunk, például a tteokbokki és a különféle nyársak, sültgesztenye, sültkrumplicsíkok sajnos teljesen kimaradtak. A bundegi (selyemlepke bábja) is, de ezt legalább így is terveztük.

Nagyon népszerű a ramyun leves (koreai ramen). Minden kis boltban kapható zacskós és poharas kiszerelésben és mindegyik végében van egy forraló. Helyben elkészítik és a boltban vagy annak környékén megeszik. Esetenként vesznek bele extra betétet.

Furcsák a gyalogos átkelők. Semmi logika nincs a lámpákban. Van, ami olyan, mint odahaza. Van, ami először zöld sokáig, majd utána pislogóra vált és közben leszámol még 30-50 másodperced. Van, ami nem számol le, de az elejétől kezdve pislog. Nem lehet tudni, hogy éppen milyen fázisban van (hacsak nem számolós-pislogós). Az viszont általában igaz, hogy nagyon sokáig zöld. Felmerülhet, hogy gondolnak az idősekre... akik simán elszáguldanak mellettem a felfele vezető hegyi ösvényeken.

Elvileg a cicák nem annyira kedvelt háziállatok Koreában, de azért látni őket kóborolni erre-arra. Japánban is feltűnt, hogy furcsa módon a farkincájuk rövid és általában vaskosabb. Ez valószínűleg egy japán cicafajtának, a bobtailnek (japán csonka farkú macska) az eredménye.

Dél-Koreában a metróállomásokon kétféle gázmaszk található: tűz és kémiai-biológiai. Ennek egyik oka, hogy a metróállomások bunkerként is funkcionálnak. Másik pedig egy 2003-as tragédia, amiben egy gyújtogató 192 ember halálát okozta.

Ha már metróállomás. Japánhoz hasonlóan itt is minden metróállomáson van ingyenes nyilvános WC. Nem olyan szép és tiszta, mint a japán, de azért rendben van. Ami mókás, mert a japánban sosem láttam tisztító személyzetet, itt meg állandóan - plusz volt olyan hely, ahol egy mosdóban 8-féle légtisztítót számoltam össze, volt szellőző is, de ennek ellenére is büdös volt bent... Viszont mentségére szóljon, hogy a japán típusú guggoló fajta elég ritka.

Mosodát találni elég nehéz, márpedig a hotelekben nagyon drága (4000 won ruhadarabonként... annyiért új ruhát lehet kapni). Japánban minden utcasarkon lehet találni, de a hotelekben is általában található. Ehhez képest Szöulban alig van pár darab. A hotelünkhöz 1 órára lett volna e legközelebbi, annyit meg nem szerettünk volna a sok ruhával utazni. Ezzel mindenképpen számolni kell utazás előtt.

Japánban pár száz méterenként találni italautomatát, Dél-Koreában max a parkokban lehet találni. Ellenben mindenfele vannak kis boltok, azokban lehet kapni. A hosszú túrák előtt viszont érdemes feltankolni, mert nem lesz ám lehetőség venni sehol!

Az utcák általában tiszták, de a csatorna fedők környékén és imitt-amott azért elég büdös van. Mindenfele látni piacokat és elég sok a hajléktalan is. A gazdagok és a szegények között nagy a különbség. A doramák meglepően jól festik le egyébként a helyzetet (kicsit ijesztő, hogy a Boys Over Flowers Geum Jan Di karaktere teljesen valóságos képet ad).

Az idolok szuper népszerűek itt. Vannak rájuk szakosodott boltok, ahol látni idolokat ábrázoló pólókat, zoknikat, posztereket, tolltartókat, ... Mindent, amit csak el lehet képzelni.

A 8-as metró vonalán tapasztaltuk, hogy bemondják, hogy "The doors are on your left", vagyus "Az ajtók a bal oldalon vannak". Arra gondolnak, hogy hol nyílnak, de véletlenül sem az "open" (nyitni) igét használnák. Ezt csak fokozza a tény, hogy a kijelzőkön "right" (jobbra) van kiírva és bizony, az ajtók a jobb oldalon nyílnak ki. Teljesen mókás, hogy csak ezen a vonalon (legalábbis a 4-esen és az 5-ösön helyesen mondják be - egyébként 9 metróvonal van). Persze mivel létigét használnak és tényleg mindig van a bal oldalon is ajtó, ezért a mondat igazából helytelenségéből adódóan helyes. :D

Durva mennyire természetes a köpködés az utcán, de még beltéren is előfordul. Nem igazán rajongok érte.

Kihagytam műanyag, éjjel világító rózsaföldet, ami a DDP mellett van. Nappal valószínűleg hátborzongató jövő képet ad, de éjszaka szép látványt nyújt.

Köszi szépen Kaen a társaságot, útmutatást, tippeket és a sok-sok segítséget! Tök sok minden kimaradt volna, ha nem mondod. Az ajánlott doramákat pedig megnézzünk! ^^

Csütörtök este értünk Dél-Koreába. Fél órás késéssel érkeztünk és hatalmas kígyózó sor állt a bevándorlási kapu előtt, legalább 3 nagy kép utasa. Azt hittük órákat fogunk ott állni, de ehhez képest egészen hamar a végére értünk. A kofferes sort viszont sikeresen eltévesztettük, úgyhogy utolsóként vittük el a csomagjainkat. Utána rögtön a posta keresésére indultunk, már bőven este 10 után volt és tartottunk tőle, hogy zárva lesz, de mint kiderült éjjel-nappal nyitva tart, meg is kaptuk rögtön a wifi cuccot tartalmazó csomagocskánkat. Az útvonaltervező szerint 4 számos reptéri buszok majdnem a hotelünkhöz visz másfél óra alatt, úgyhogy az információnál kértünk tájékoztatást merre is találjuk. Elirányítottak a buszos pulthoz, ahol egy papírra leírták melyik busz kell és honnan indul, valamint mennyibe kerül. Mókás volt, hogy a buszra szállva a buszvezetőnek mutattam, hogy hova akarunk menni, erre csak annyit mondott, "money". XD Még jó, hogy tudtuk melyik a jó busz és mennyibe kerül.

Meglett a hotel is, az utcában fények mindenütt és rengeteg ember. Már majdnem éjfél volt. A hotelben várni kellett egy kicsit a recepciósra. Elég tört angollal beszélt, de azért megértettük egymást. Érdekes módon előre kellett fizetni - még sosem tapasztaltunk sehol ilyet, de igazából a buszsofőrrel folytatott magasröptű beszélgetést követően már meg sem lepődtem rajta. Szerencsére a szobánk rendben volt, a szoba bár kicsi, de jól felszerelt, az ágy szuper kényelmes, a TV nagy és ami a fürdőszobát illeti... Nos, nincsenek fura gombok a WC-n ugyan, de a fal ugyancsak üveg... Alsó fele átlátszatlan, felső fele normális átlátszó. Ez még a japán Rem Hotelit és az amszterdamit is felülvágja. Az még fura volt, hogy egy kártyát kaptunk, ami nem csak a szobánkban az áramot engedélyezi, de a lift is csak azzal működik.

Még olvasgattunk egy kicsit, hogy jobban képben legyünk. Kiderült, hogy kevesen beszélnek angolul (ezt tapasztaltuk is) és leginkább koreaiul van kiírva minden, hangullal. Az is, ami egyébként mondjuk angolul van (mint pl a romaji a japánnál). Tehát kelleni fog. Koreai is kellene, csak az így ilyen rögtönzötten nem fog menni. SOm reggel korán ébredt, úgyhogy hasznosítva az így nyert időt megtanulta a hangul írást, ami rendkívül hasznosnak bizonyult az eddigiekben. Úgy döntöttünk, mivel semmi ismeretünk sincs, így először a Koreai Nemzeti Múzeumot látogatjuk meg. Ehhez a hotel melletti 7-elevenben vettünk T-Money kártyát - ez a tokiói Suica vagy holland OV-chipkaart megfelelője, helyi utazást segíti (gondolom a neve semmi meglepetést nem okoz :D). Vettünk kukoricateát is, ami nagyon meglepő, de igazából finom, folyékony kukorica íze van.

A hotelünk piaccal van körbevéve, eddigiek alapján korán reggel nyit és késő estig van nyitva (ma este 10-re értünk vissza és javában nyitva volt, rengetegen voltak ott). A múzeumot könnyen megtaláltuk, metróval közelítettük meg. Útközben beugrottunk egy kávézóba reggelizni: forró sajtos gombóc (igazából édes túróval), édeskés sajtos muffin, áfonyás körzsömle sajtkrémmel és nagyon finom csípős szendvics, mangós és almás frappuccinóval. Kiadós volt kettőnknek, de estig nem is ettünk semmi mást. A múzeum nagyon szép helyen van egyébként és hatalmas, plusz meglepetésünkre teljesen ingyenes volt. Zárásig ott voltunk, nagyon érdekes volt. Messze nem tudtunk mindent megnézni. Utána visszamentünk a hotelünk megállójába, ahol egy csirkés helyre mentünk be végül. Koreában nagyon népszerű a KFC és sok saját étterme van sajátos variációkkal. Fokhagymásat és csiliset kértünk, hát mindkettő bővelkedett mindezekben. Adagra is óriási volt. Valahogy beburkoltunk, aztán hazafele a piacon vettünk még reggelire 2 nektarint.

A nap tanulsága az is, hogy attól még, hogy a gyalogosoknak zöld a lámpája és piros az autóké, az utóbbiak nem feltétlen állnak meg. Szóval figyelni kell nagyon! Egyébként ugyanúgy jobb oldali a forgalom, mint odahaza. Angolul tényleg nem igazán tudtak sehol (kivéve a múzeum angol pultjában), illetve nagy szükség van a hangulra.

Szombaton úgy döntöttünk kialusszunk mangunkat, így csak jó délben indultunk útnak. Először egy gombócoshoz mentünk, amit lent a metróban ettünk meg. Biztos felháborodást keltettünk azzal, hogy kézzel ettük, de nem volt evőpálcikánk. Lehet a koreaiak tartanak magunknál. Mellettünk mondjuk villával fogyasztottak valamit idős nénik. Rejtély marad egyelőre. Mindenesetre a gombóc szenzációs volt, kihagyhatatlan! Ezután a Changgyeonggung palotához és a Secret Gardenhez mentünk. Ott mondták, hogy hamarosan indul az utóbbihoz az angol nyelvű túra, siessünk. Sikeresen odaértünk rá, de jegyet venni tortúra volt angol és koreai nélkül. Mi angolul beszéltünk, ők koreaiul vagy angolul ismételgetve az alap infókat. Kombi jegyet nem sikerült vennünk, de simát legalább igen.

Igaz is, a árak a japánhoz és amszterdamihoz képest jelentősen olcsóbbak, a pénznem meg szuper fura. 1 forint jelenleg 4,2 koreai won, 1 euró meg kb 1300. Az ezres már papír, szóval jó nagy köteg papír van az embereknél. Pont az ellentéte a japánnak, ahol meg rengeteg fém van mindenkinél, elvégre az 500 yen (jelenleg 1150 forint vagy 3,6 euró) pedig még fém.

Nagyon jó volt a kertbeni túravezetés. Kicsit ugyan száraz volt az angolsága a vezetőnek, de tökéletesen érthető és tulajdonképpen jól felépített és informatív. Szép volt a kert és nagy érdekesek az épületek - formájukban emlékeztetnek a japán épületekre, de részleteikben, színükben teljesen mások. Nem a piros dominál, inkább a kék, zöld és virágminták. Persze nagyon sok összehasonlítási alapunk nincs. A túra után kávéztunk egyet, majd még sétáltunk az palota épületének környékén.

Utána vacsira kimchi jjigae levest ajánlottam. Második éjszakánk itt és még nem találkoztunk kimchivel (jó, a 7-elevenben láttam). Az Eunjujeong nevű helyet néztem ki. Érdekes volt, bevezettek minket egy asztalhoz és hoztak nekünk mindenféle zöldséget (kimchivel és salátalevéllel együtt), valamint barbeque-t és szalonnát. Nézegettünk körbe hogy kell enni, felpakoltuk a hagymát, szalonnát, fokhagymát és a kimchit. Idő után odajött az egyik néni és felvágta ollóval a husit, szószba mártotta és rárakta egy levélre, tett mellé a zöldségekből és ismeretlen krémből, majd becsomagolta és benyomta a SOm szájába. Csinált nekem is egy adagot, majd mivel már tudtuk hogy eszik, magunkra hagyott. Láttuk, hogy más asztalokon ezután jön a leves, szóltunk, hogy kérnénk ki is. Ez maga a jjigae, kimchi levesként tofuval és disznóval. Kértünk mellé rizst is, a mellettünk lévő asztalnál rászedték a levest és kanállal ették, így tettünk mi is. Fincsi volt nagyon, bár SOmnak túl csípős volt. Nekem az volt a benyomásom, hogy az eddig általam készített kimchi közel autentikus ízű, csak túl csípős, majd visszaveszek belőle. XD

Odafele egyébként belefutottunk egy vokálos-gitáros híd alatti koncertbe, a hotel fele menetben pedig átsétáltunk egy hatalmas piacon, majd kijukadtunk egy háborús megemlékezésen, amit leültünk megnézni. Érdekes volt zenével, beszéddel és táncos előadással. A környéknek nagyon jó az akusztikája és nagyon szép volt az éjszakai megvilágításban.

Most már ismét a hotelben, holnap találkozunk Kaennel. Addig még leülök én is végte hangult tanulni. :)

Szombaton a Kappabashival indítottunk. Ez elvileg híres bevásárló utca, amit mindenképpen ajánlanak, mint látványosság. El tudom képzelni, hogy helyieknek tök jó, de turistaként nem volt annyira érdekes, a cuccok nagy részei konyhai eszközök (pl óriási edények), asztalok, székek... Ráadásul nem is bevásárlóutca, rendes forgalmas út. A felénél lekanyarodtunk Asakusa irányába, ahol bementünk egy bevásárlóba és beszereztünk pár nano block-kot. Aztán már nem volt időnk, átsiettünk a standokon a metróhoz és elmentünk a megállóra, ahol Ufozék laknak (mostanában költöztek).

Az épületet egész hamar megtaláltuk, a bejáratot annál kevésbé. Kóricáltunk körbe, majd végül megálltunk egy benti zárt ajtó előtt és Ufoz lejött felszedni minket. A trükk az, hogy ez bevásárló/iroda center és lakás egyben, de a kettő elkülönített. A 27. emeleten laknak Akasakában, nagyon szép a kilátás a teraszukról a városra. Hamarosan csatlakoztak a többiek is, Sayakoék és Kaoruék is. Beszélgettünk (japán-angolul vegyesen), temakit készítettünk és ettünk, nagyon jól telt az este.

Közben megbeszéltem Matthijs-szal, hogy vasárnap találkozunk reggel a Biz Towerben, ami szintén Akasakában van. Augusztusban lépett ki a cégből és Balira ment egy hónapra, majd egy következőre Japánba, így futottunk össze vele. Egy Starbucksba mentünk (matcha lattét mindenhova!), majd onnan egy közeli soba helyre, ahol diós krém a specialitás. Kint ünneplő hangot hallottunk, kiderült éppen egy Kichijoji Aki Matsuri (http://tokyocheapo.com/events/kichijoji-autumn-festival/) nevű őszi fesztivál első napja zajlik, amikor is több csoport (15-17?) mikoshi nevű dolgokat visz körbe a vállán. Részletekért utána kell nézni. Mindenesetre nagyon látványos volt, elnéztük, amíg elhaladtak. Matthijs eddigre már elment, mert a Fujit tervezte megmászni. Mi Sayakoékhoz indultunk, meghívtak minket egy közös nikuyakizásra. Az ő házukat relatíve hamar megtaláltuk, ők a 11-en laknak egy lakónegyedben (van ott kórház, bölcsőde, iskola minden korosztály számára, egyetem...). Kicsi lakásuk van ugyan, de tök jó japán stílusú tatamis a háló. Van értelme, elvégre az ágy így nem foglal nappal helyet. Ezúttal is tök jót beszélgettünk és finomakat ettünk. Aranyosak voltak, előző nap rákérdeztek a kedvenceinkre és beszerezték nekünk (soba és angolna). ^.^ Érdekesség, hogy mivel ez egy lakópark, sötétedéskor egy dallam jelzi, hogy menjenek haza a gyerekek, mert későre jár.

Mielőtt tovább mennék, kicsit kitérnék a kávéra. Eddig főként hosszú kávéval volt itt dolgunk (az onsenben nagy sajnálkozással egybekötve espressót kaptunk és jó volt), adnak hozzá tejszínt és cukrot. Utóbbit a legtöbb helyen azonban nem ám kristály, hanem szirup formában. Egész ötletes, tök jól elegyedig a kávéval.

Hétfőn a Hossawa No Taki (払沢の滝), vagyis Hossawa vízeséshez terveztünk elmenni. SOm kiegészítette a programot a Sengenrei (浅間嶺, 903m) heggyel, aminek volt értelme, mert pont a vízeséstől lehet felmenni oda. Weben néztünk egy javasolt útvonalat (http://ridgelineimages.com/hiking/mt-sengenrei/), az 4 órásra írta. Reggel 9-kor indultunk, olyan délre értünk a Hossawa No Taki Iriguchi (払沢の滝入口) buszmegállóba. A vízeséshez hamar felértünk, nagyon szép volt. A kilátóhoz felmenni már jóval munkásabb volt. Végig a rövidebb, de meredek és szűk földúton mentünk. Szép volt, de azért ugyancsak fárasztó. 4-re sikerült felérnünk, de sehol nem láttuk a kilátót. Felmentünk valami dombra, de az nem az volt. Úgy döntöttünk fél 5-kor elindulunk lefelé, de szerencsére addigra mégis megtaláltuk a kilátó fele vezető utat. Tényleg szép volt a kilátás, megérte felmenni. Na meg tényleg gyönyörű a környék. Elvileg a Fujihoz is el lehet látni onnan, de eléggé felhős volt az ég. Fél 5-kor elindultunk lefele a Kamigawanori (上川乗) buszmegállóhoz. 50 percesnek írták, biztosak voltunk benne, hogy több lesz. Én kicsit aggódtam, mert korán sötétedik és elég nehéz a terep ahhoz, hogy megvilágítatlanul közlekedjünk rajta (meredeken lejt, sziklás, sáros, szűk, gyakran hegyoldal mentén). Volt kis zseblámpa nálunk, de még a telefon is több fényt ad annál. Elég gyors tempóban haladtunk, végül 6 előtt értünk le szürkületre, rövidesen teljesen besötétedett. *phew* A következő busz csak 7-re volt írva, addig ott ücsörögtünk a megállóban. Ráadásul tartottunk tőle, hogy taxit kell hívni, mert aznapra mintha szünnap lett volna kiírva, de végül csak megérkezett. Este 10 után értünk vissza a hotelünk környékére, még beugrottunk egy közeli rameneshez, mert reggeli óta nem ettünk, nem volt az úton sem kajálda, sem italautomata. Mindkettő szokatlan volt, eddig mindenhol, még az erdei utakon sem volt. Azt is érdekesnek találtam, hogy egy kutyasétáltatót kivéve senkit nem láttunk a túra alatt (a vízesésnél még voltak páran). Összességében megérte elmenni, de egy kicsit talán kalandosra sikeredett.

Kedden 11-kor kijelentkeztünk és Hakonéba indultunk, a Senkei Annex Yamagaso ryokanba (http://www.senkei.net/eng/yamagaso/). Délután 1-re már odaértünk, letettük a koffert és sétálgattunk 3-ig, mert csak akkortól lehet bejelentkezni. Nagyon szép környék, erdőkkel, folyókkal és vízesésekkel, lejtős utcákkal. A hotelben 2 éjszakát töltöttünk, szuper volt a fürdője (volt családi privát, külön női és férfi publikus (mi a koedukáltnak ellentéte?) és rotációs szabadtéri. Kipróbáltuk mindet. A szabadtéri egyébként jól el volt dugva az 5. emeleten. Én sötétedés után voltam, SOm viszont hajnalban, szerinte lenyűgöző volt onnét a kilátás a környékre. Az ebéd kaiseki volt, és bár nagyon finom (a reggeli meg nagyon fura, különösen másnap), nagyon nagy adagok voltak, még ezen ételjelleghez képest is. Lehetetlen volt mind megenni. Egyik vacsoránál azt mondták ez az utolsó fogás, majd még onnan kétszer telerakták az asztalt ételekkel, majd jött még desszert is. Szokatlan és zavarba ejtő volt az is, hogy a szobánkban szolgálták fel, nem pedig egy semleges területen, pl étteremben. Nem tudom egyébként mit csináltunk volna nulla japán tudással. Zavaró az is, hogy mindig dicsérik az ember minimális japán tudását (nihongo de jouzu - ügyes japánul), holott egyáltalán nem, meg hogy de jól eszünk evőpálcikával. Aztán amikor külföldieket pillantottam meg az onsenben kinti papucsban (tilos bemenni vele) és törölközőbe csavarva (meztelenül kell bent lenni), akkor meg egészen értem. Na mindenesetre zavarba ejtő volt az egész, de egyébként a kiszolgálás nagyon alapos és figyelmes.

Másnap a környéket mentünk el felfedezni. Ráakadtunk egy Endo Katsura nevű fotós privát fotókiállítására, Hakone Museum of Photography-ra (http://www.hmop.com/english/map_e.html) - Hakonét és főként a Fujit fotózza. Mesélt kicsit a képeiről, miközben körbevezetett minket. Albumja nem volt, de pár képeslapot beszereztünk a munkáiból. A térképen láttuk, hogy nem messze van a Hakone Museum of Art (MOA) (http://www.moaart.or.jp/hakone/en/), oda vettük legközelebb az utunkat. Ennek a helynek csodálatos mohás kertje van, gyönyörű mély zöld színe van tőle a kertnek. Nagyon szépen gondozott. A kertért már megérte leutazni, de maga a kiállítás is rendkívül érdekes volt. Olyan stílusban készült régi edényeket mutatott be, amikről még csak soha nem is hallottunk. Vettünk itt albumot is, reméltem a kiállítást és a kertet nézve, hogy van.

Ma reggel elbúcsúztunk és órákkal előbb elindultunk, mint elvileg elég lett volna. Utólag nagyon örülünk neki, mert nem volt ám egyszerű az út. Egészen más vonatokkal utaztunk, mint terveztünk. Egyikre nem tudtunk időben helyjegyet venni (nem is tudtuk, hogy kötelező), másikon nem is volt már szabad. Végül egészen nagy kerülővel (na meg először az ellenkező irányba szállva - körjárat lévén gond nem lett volna, de hosszabb lett volna azért a menetidő), de időben kiértünk a reptérre. Egy postaládába leadtuk a wifi eszközt (kaptunk ugye válaszborítékot is hozzá), aztán mentünk a Dél-Koreába tartó gépünkhöz, ami jó fél óra késéssel indult.

Azóta már úton, hamarosan megérkezünk. Ott majd ismét átveszünk egy wifi eszközt (mikor ezt posztolom, már át is vettük) és megpróbálunk eljutni a hotelbe valahogy, a nulla koreai tudásunkkal. Ganbarimasu!

jó volt ismét japánba látogatni, csak sajnáljuk ezúttal nem volt már elég idő Kanazawába is leutazni Makóékhoz. Télen azért találkozzunk mindenképpen! >.< Legközelebb Kanazawa közelbe szeretnénk menni, Shirakawago merült fel, amikor a vacsoránál a többiekkel társalogtunk. Régi japán stílusú városka, télen különösen szép hóval borítva.

Hétvégén SOm céget kirándulása volt, így mivel közel volt az utazás, szombaton elkezdtem összepakolni. Szombat este 11-kor átküldött egy e-mailt, miszerint be lehet már jelentkezni. Meg is néztem, ám kellett hozzá az útlevél. Előszedtem, pontosabban előszedtem volna, csakhogy most először nem volt a helyén. Nekiálltam a keresésnek, átnéztem az összes iratunkat (elég sok), táskáink minden zsebét (gondolván arra, hogy vihettük akár magunkkal legutóbb), a lakáshiteles papírok között (rémlik, mintha kellett volna hozzá), de igazából akárhol lehetett, elvégre valószínűleg kellett a repülőjegy vásárlásnál is. Hajnali 2-ig kerestem, majd aznapra feladtam. Reggel még délig keresgéltem, majd úgy döntöttem inkább megnyugtatólag főzök, illetve utánanézem végszükség eseténi opcióknak, vagyis hogy ha hétfőre már nem is lehet venni egyet hazára, de keddre igen, illetve lehet igényelni útlevelet 24 órán belül - amivel még akár össze is jöhet az utazás. SOm délutánra érkezett meg, akkor újult erővel kezdtünk neki a keresésnek. Már ott tartott, hogy na jó, akkor hívjuk fel az önkormányzati hivatalt (megjegyzem csak belföldről hívható telefonszámot tudtak megadni), miközben nekem beötlött még egy utolsó hely, ahol érdemes lehet megnézni (kanapé mögött - hátha a cica vitte el az asztalról - nem vált be). Pár hónapja vettük ugyanis egy scannert, de nem tartjuk elöl, mert semmi hely nincsen már neki. Becsomagolva van tehát a szekrényen. Természetesen abban volt teljesen kilapulva. SOmnak szóltam rögtön, hogy még sincs probléma. Ami nagy szerencse, mert úgy néz ki tényleg csak időpontra lehet menni, amit hetekkel, hónapokkal előre kell foglalni… Tanulság: Ha valami papírt vagy dokumentumot nem találsz a helyén, amennyiben van scannered, először ott keresd!

Hétfő és a kedd elég bolondokháza volt a melóban. Előző kedden új emeletünk lett, így mindenki új helyre kellett költözzön. Kezdetben egy nyaraláson lévő kolléga helyére ültem, ami tök jó volt. Ez sajnos csak két napig tartott, csütörtökre összerakták az asztalomat és nem annyira vagyok feldobódva tőle. Sikerült minden ergonomikus ismérvet eldobni pusztán dizájn céljából, szóval nem a legcsodálatosabb. Pénteken inkább otthonról dolgoztam, hétfőn pedig leszereltem a székem karfáját, hogy legalább a magassága az ülésnek jó legyen (különben nem fért az asztal alá). A hétfőt és keddet már az új helyen töltöttem. A nyaralásra rákészülve nagy volt a hajtás, de a lényegi dolgokat be sikerült még fejezni.

Szerdán egész nap pakoltunk, illetve játszottunk a cicákkal is. Késő délután indultunk a reptérre. Eléggé rendben ment a dolog, bár a schipholi reptéren még mindig elég nehéz eligazodni. Most a KLM közvetlen járatával mentünk, ami csak olyan 11 órát vesz igénybe. Sokan könnyített az utazáson. Az ülésem nem voltak kifejezetten kényelmesek, de a személyzet nagyon aranyos volt és maga az utazás is kellemesen telt. Aludni nem igazán aludtunk, csak 1-2 órácskát félálomban, de igazából már ez is több volt, mint amire számítottunk.

Csütörtök délre értünk Japánba.. Első dolgunk volt a wifi cuccost beszerezni, hogy legyen netünk (ez nagyon alapvető Japánban, ha tájékozódni akarsz). Korábban SIM kártyákkal bajlódtunk, de irdatlan drága (3 éve kb 250 Mega 1 főre vmi 10k+ JPY, ami akkor 30k+ HUF-nak felelt meg - tavaly már ennek kb a fele) és cserélgetni is kell, nem érnek el a sajátodon. Most meg ehhez képes 8k JPY, biztosítással, akárhány főre és 1 Giga. Nagyon nem mindegy. Ráadásul nagyon egyszerű, postán feladják a reptérre, az ottani postai pulton átveszed és már be is üzemelheted, fel van töltve. Amikor hazautazol, akkor a mellékelt válaszborítékba csak belecsúsztatod és bedobod az első postaládába (a reptéren is van).

Miután megvoltunk, elmentünk a szállásra lerakni a csomagokat és zuhanyozni végre. Utána vacsorázni mentünk, tulajdonképpen egészen korán vissza is értünk a szállásra. Este 8-ra már el is aludtam, ami sajnos hiba volt, ugyanis 2-kor felébredtünk mindketten és nem is tudtunk visszaaludni. 4-kor felmerült, hogy akár lemehetnénk a tokiói halpiacra, elvégre 5 órától van a tonhal aukció, ami elvileg az egyik legnagyobb látványosság. Összeszedelőzködtünk és hajnali 5-re sikerült odaérnünk, amikor is az őr közölte, hogy már betelt a létszám (mindössze 120-an nézhetik meg) és ha a másnapit meg szeretnénk nézni, akkor jöjjünk inkább hajnali 3-ra. Azt azért inkább kihagynánk, bár igazából ma simán ki is tudtunk volna jönni, elvégre már rég ébren voltunk. Na nem baj.

A cseh kolléga mesélte, hogy 9 éve ette a legjobb sushiját, jobbat azóta se. Aztán most nemrég amikor kint volt, talált egy helyet, ami még annál is jobb volt, mindenképpen nézzünk el oda. Így jutottunk el a Sushi Dai nevű helyre, ahol már elég sokan vártak a bejutásra. A hely egyébként hajnali 5-kor nyitott, állítólag már hajnali 4-től állnak az ajtaja előtt. Mi fél 6-ra értünk oda. Vártunk is jó 3 órát, mire bejutottunk. Japánban elég jellemző az, hogy a kicsit is jobb éttermek előtt több órányi sorok voltak, hogy úgy döntöttünk ezúttal kivárjuk. Eddig inkább mentünk rosszabb helyekre, de várni ne kelljen. Hát, az kell mondjam, a hal valami csodás volt ott. A miso, a rizs és a tea is egészen fantasztikus volt. Ráadásul ez volt az első hely, ahol a wasabit igazi wasabiból készítették és előttünk reszelte le a séf. Amit a világon szerte wasabi néven árulnak ugyanis nem vízitorma, hanem sima, mert az előbbit iszonyú nehéz termeszteni (talán csak Kínában és Japánban fordul elő) és irdatlan drága. Ennek ellenére nem is olyan drága a hely.

Eredetileg Kamakurába szerettünk volna elmenni utána, illetve előbb még pár órára ledőlni a hotelben. Ez a terv persze semmibe foszlott a sok-sok várakozással. Elég késő is volt már, így úgy döntöttünk hagyjuk Kamakurát mégis és olyan közeli helyekre látogatunk inkább, amik általánosabb turisztikai helyek és még nem voltunk ott. Így jutottunk el a japán császári palotába, ami persze mint kiderült aznap éppen zárva van. Sebaj, pont mellette a tokiói művészeti múzeum, úgyhogy oda mentünk inkább. Az ideiglenes két kiállítás kifejezetten érdekes volt. A legalsó szinten gyakorlatilag a múzeumok múzeuma kiállítás volt - leírta és bemutatta miként is működnek a múzeumok, milyen problémákkal néznek szemben és hogyan oldják meg őket. A felette lévő emeleten pedig 1970-es évekbeli fotókiállítás volt.

A múzeumot követően vissza mentünk a hotelbe, majd elindultunk Roppongira, hogy Ufozzal találkozzunk egy közös vacsora erejére. Érdekes volt a hely, itt szalmával táplált tűzön sütnek, egészen más íze lesz tőle az ételnek, mint faszénen. Megbeszéltük, hogy holnap átmegyünk hozzájuk délután, előtte pedig elmegyünk egy bevásárló negyedbe szétnézni.

A héten pénteken és szombaton volt az idei céges esemény. Az utóbbi 2 évben Frízföldön (Frieslandon) voltunk, ám ezúttal a Fríz-szigetek legnagyobbja, Texel volt a cél. Nem kaptunk túl sok információt: szombaton Beach Challenge, vasárnap pedig előzetesen választható program. Mivel a regisztráció pont akkor indult, amikor odahaza voltam, így mire ismét munkába mentem, már a programok fele betelt. Addigra már csak mászás (nem a fal, hanem a kalandpark jellegű) és tandem volt. Az utóbbit választottam inkább.

Pénteken korán reggel mentem az irodába, addigra már többen is gyülekeztek a helyszínen. A buszon az olasz doksiíró kolléga mellé ültem. Mostanra már 15 éve él Hollandiában. Kiderült, hogy régebben régi nyelveket tanult és tanulmányott. Pont az előző napon volt egyébént Hatsune Miku koncerten (nem is tudtam róla, hogy volt Amszterdamban o.O). Kezdésként Den Helderbe mentünk bérelt buszokkal, nagyjából másfél óra alatt értünk oda. Ott privát kis halászhajó várt minket. Még felszállás előtt egy dobozból színes szalagot kellett választanunk. Nem mondták meg akkor, hogy az mire jó, csak hogy kössük magunkra. Jó 2 órán át hajóáztunk egyébként. Az út felénél halásztak is, fogtak is rákokat. Elvileg meg is lehetett kóstolni, de sajnos valahogy kimaradtam belőle. Volt viszont motorcsónakozásra lehetőség. Több is volt, egy kisebb, 5 fős fekete, egy közepes szürke, valamit egy nagyobb 14 fős piros, kb 100 km/h-val tudnak menni. Akik a legkisebben voltak, azt mondták brutális volt, az ülés olyasmi, mint egy nyereg, csak magas a hátrésze és az elején egy magas fémkarika van, amibe bele lehet kapaszkodni. Azt mondták azt hitték kirepülnek belőle, ahogy egyenesen száguldva pattogott a vizen. Én a nagy pirosra szálltam fel, amivel nem egyenesen száguldoztak, hanem karikában, a lehető legkisebb íven. Gyakorlatilag teljesen bedőlt a csónak, baromi jó volt száguldozni vele. Nem mi vezettük természetesen, a kapitány viszony tényleg őrületesen cikázott és pörgött vele. Tiszta vidámpark volt. Mindenki vigyorogva jött vissza a csónakázásból. Még a kis csónakkal is szerettem volna menni - voltak, akik ugyanis többször voltak -, viszont addigra már azok nem mentek, csak a piros még egy utoljára. Repetáztam tehát abból, illetve másodszorra már vittem fel telefont is, hogy legalább pár képet csináljak. Mindenesetre rendkívül jó volt, mindenképpen mennék még ilyenre!

Mikor átértünk Texelre, kis buszokkal vártak minket. Volt sárga iskolabusz, régi közlekedési busz, aminek a hátsó felén le volt vágva a teteje, hogy legyen terasza. Egy jó fél órát buszoztunk, majd kiraktak minket valami erdőnek kinéző térség mellett. A cég színének (zöld és fehér) megfelelő lufik voltak a fákon, jelezve az utat. Egyszer csak elfogytak a fák és homokos dűnék jöttek, majd a tenger tárult elénk. Sajnos nem néztem meg pontosan hol is voltunk, de feltételezhetően Texel nyugati homokpartos oldalán. A parton ebédeltünk, csak amolyan hollandosan: fenyér, sajt, felvágott, (csokireszelék, amit én inkább szokásomnak megfelelően kihagytam), illetve krokett. Ebéd után páran lenéztünk a partra. Szuperül sütött a nap: gyakorlatilag az idei első igazi nyári nap - Texelre 22 fokot mondtak, Amszterdamra 31 fokot (hozzáteszem, csak 1 nap erejére volt ilyen kellemes meleg). A víz sajnos viszont borzasztóan hideg volt.

Nem sokkal később bemondták, hogy egy kis kunyhóban lepakolhatjuk a cuccainkat és az általunk választott szaalg színének megfelelően formáljuk csoportokat. A sárga csapat tagja lettem, 8-an voltunk. Kezdésként aerobicos bemelegítés volt a parkon, aminek őszintén nem láttam az értelmét a kb 240 fővel. Utána közölték, hogy 6 feladat van, amiben meg kell mérkőznünk egymással. A sárga csapatunk lett egyébként a 13-as számú (már meg sem lepődök ezen) - a szám csak azért volt fontos, hogy ne kelljen mindig szín szerint nevezni a csoportokat, ami azért elég macerás lett volna. Volt ugyanis világoszöld, zöld, sötétzöld, zöld fehér pöttyel, fehér alapon zöld csillag, fehér alapon arany csillag, stb.

Az első mérközésünk strandfoci volt. Egy hatalmas felfújt, átlátszó gömböt kellett megunkra húzni és abban rohangászni és normál focit játszani. Ezt a szintén 8 tagú virág csapat ellen játszottunk, 2 db 4-4 fős csoportra leosztva. Én a második turnusban voltam, hát nem arattam sikert. Normál körülmények között sem tudok focit játszani, amihez a körülöttem lévő nagy labda - amitől a kicsit nem nagyon látni -, valamint a homok sem igazán segít hozzá. Ezt a csapatunk elég csúnyán elvesztette igazából, pedig elég jól indultunk.

A második íjászat volt a zöldek ellen. Ezt nagyon érdekesnek ígérkezett, soha még nem volt a kezemben igazi íj, viszont ahoz képest egészen jót lőttem elsőre. Amikor is közölték, hogy mindenki csak 1-et lőhet. Hát, nagy kedvet csináltak pedig hozzá, szívesen megtanulnám. Majd utána fogok nézni hol lehet íjászkodni Amszterdamban. Többünk is szívesen lőtt volna még. Ebben elég szépen nyertünk.

A harmadik egy kicsit klasszikusabb verseny volt a barnák ellen. Mivel ők csak 5-en voltak és ezt a feladatot egyébként is csak 4-5-en lehet csinálni, így ebből nem nagy bánatomra kimaradtam. Inkább fotóztam a többieket. Ez gyakorlatilag egy versenyfutás volt, csak különféle nehezítesekkel. Az első szakaszon egy valakinek fel kellett mászni egy 3 méteres labdára és azon négykézláb másznia, miközben az alsó 4 gurította a célba. A második szakaszon 1-1 fadeszka volt 4-4 lábakasztóval. Egyszerre kellett lépkedni a kövezkető célig. Onnantól zsákban kellett ugrálni, majd egy óriási körszalagban lépkedni. Az utolsó szakaszon pedig az egyik tag húzott egy nagy anyagot, miközben a többiek egyszerre ugráltak rajta. Ezt brutálisan menyertük, csak néztem hogy voltak ilyen szuper gyorsak a többiek.

Ezután volt egy kis szünet. Közben is hoztak nekünk italokat, de most meg lehetett állni pihenni, inni, illetve csokizni.

A nagyediket ismét a virágok ellen játszottuk. Ez elég bonyolultnak hangzott, de a tényleges játék pedig nem volt vészes. Középen volt egy célzsák, amibe frizbit kellett lőni. Ezt kellett egy nagy területen körbevenni. 1-1 ember beállt a körbe, csak ők lőhették a frizbit a zsákba. A többiek a kör peremén álltak valahol. Lényeg az volt, hogy a benti játékos csak akkor lőhetett be, ha előzőleg a saját csapattársa által lőtt frizbit elkapta. Ha tehát az leesett vagy pedig a másik csapat belső játékosa szerezte meg, előbb ki kellett passzolni a peremjátékosokhoz. Ezt is nagyon durván megnyertük, a másik csapat alig tudott betalálni. a mi csapatunk pedig sorjára lőtte a gólokat. A második felére pedig kicsit nehezítettek is, mert már 2-2 fő lehetett bent és a frizbik száma is 2-re nőtt.

Az 5. feladat logikai volt, a klasszikus tangram játék. Még nem is tudtam mi az, már mondták a többiek, hogy na ez az én feladatom lesz, sokat várnak tőlem, ha már én csinálom a cégben a heti logikai feladatokat. Ezt nem említettem meg korábban, de hetente kiírok egy logikai feladatot. Eredetileg mindenkinek szerettem volna szánni, de végül az lett, hogy csak a programozó csapatnak adnom fel. Mondjuk a csapatunkból a rendszeres és adatbázisos srác mondta, hogy adjam fel nekik is, mert őket is érdekli. Na mindenesetre a feladat tangram volt, csak éppen nagyban. Volt 8 feladat, egymás után kaptuk őket. A 8-ig szerintem elég hamar eljutottunk, de azt végül sjanos nem tudtuk már befejezni. A másik csapat hasonlóan a 8.-ig jutott el, úgyhogy ez döntetlen lett.

Az utolsó feladat ugrálókastélyos (bouncy castle) típusú volt - sajnos nem tudom mi a neve magyarul. Ezt is gyakorlatilag versenyfutásos volt, egészen Játék Határok Nélkül jelleggel. Az első szakaszon futni kellett ezen a rugalmas cuccon, majd átmászni egy lyukon (gyakorlatilag átvetődni, mert mászni elég nehéz lett volna), majd felmászni ilyen kis puha téglákon, lecsúszni egy csúszdán, majd ezen vissza. Közben van rajtad (vagy legalábbis nálad, csak ne ejtsd le) egy úszógumi és egy kalap. Na most a mászórész elég magas volt, a csúszdán meg láttuk, hogy nem könnyű felmászni, úgyhogy megbeszéltük a stratégiánkat: az első és az utolsó egymást váltva segít majd a felmászásban a többieknek. Nekem a falon sem sikerült felmászni, mint kiderült azok a téglák csak megtévesztésnek vannak, ott fel kell rugózni és úgy feljutni, felmászni nem igazán lehet. Ezt a barna csapattal mérkőztük, úgyhogy nekik +3-szor kellett menniük. Igazából nem egészen világos hogyan vesztettük el végül, mert rendkívül gyorsak voltunk, de alahogy mégis. Fárasztó, de szórakoztató volt.

Miután vége volt, többen is kérdezték tőlem, hogy miként boldogultam a tangrammal, mert azt várják, hogy pillanatok alatt kirakom. XD Hát, nem ment rosszul, de azért lehetett volna jóval jobb is. Már nagyon rég nem játszottam vele sajnos, pedig régebben elég komolyan oldozgattam ilyen feladatokat.

A végén a legjobb csapatok még egy 7. feladatban is meg kellett mérkőzniük. Ez is versenyfutás volt. A trükk itt az volt, hogy leraktak egy holland gines palackot a pálya túloldalán. Oda el kelett rohanni, lehajolva a földön lévő palackhoz körbeszaladni körülötte, majd jó szédülten visszarohanni a csoporttársakhoz. Voltak, akik várhatóan nem tudtak egyenesen futni, de voltak akik teljesen nyílegyenesen képesek voltak ilyen állapotban is futni. A világoszöld csapat lett végül a győztes.

A versenyt követően még a parton maradtunk egy kicsit. Lehetett a helyi sörből inni, ami egyébként kifejezetten jó. Pont a héten vettem belőle, hogy már ismerjem addigra. Utána ismét ezekre a jópofa buszokra szálltunk és Den Burgba vittek minket a szállásra, a Stayokay Hostelbe. 6 fős szobába osztottak. Zuhany és átöltözést követően egy tök jó előadás volt, majd Jannal, a cseh kollégával beszélgettem az első hét logikai feladatáról.

Este 8-kor indult a grilles vacsora. Volt hamburgerhús, ugyanez zöldséggel nyárson, csirke nyárson, rák nyárson, sárga és zöld cukkini grillezve, valamint krumpli és mindenféle saláta. Kint fagylaltos volt, volt vanília, helyi eper és hokey pokey (honeycomb toffee, illetve magyarul törökméz). Utóbbit nagyon ajánlották, de nem vagyok egy nagy karamella fan, úgyhogy kihagytam. Az eper mindenesetre nagyon jó volt. Itt végre volt akalmam Markkal beszélgetni, akivel régebben több furcsa problémán dolgoztam együtt. Csak aztán kiment a San Fransisco-i irodába és nem gyakran látogat az amszterdamiba. Kiderült, hogy volt a helyszínen pingpong asztal, úgyhogy odamentünk játszani. Mivel a San Fransisco-i irodában van pingpong (az a hír járja, hogy a mi irodánkban is lehet lesz), ezért többen is csatlakoztak. Gyakorlatilag egézsen addig játszottunk, amíg be nem sötétedett annyira, hogy már nem láttuk a labdát. Jó volt mindenesetre.

Utána csatlakoztam Miguelhez és Rikhez, majd hozzánk még Etienne, Rob és Mark is. Jó éjfélig beszélgettünk, majd úgy döntöttem bemegyek cipőt cserélni, mert már fájt a lábam az aktuálisban. Bemenve láttam, hogy Liisa, az észt pénzügyes kollegina már ágyban van. Azt mondta inkább bejött, mert már 10 óta fáradt. Jó egy órát beszélgettünk, majd úgy döntöttem inkább már nem megyek ki én se.

Reggel korán mentem reggelizni, majd összepakoltam és leadtam a szobakártyát. Leültem, beszélgettem a korán kelősökkel. Hamarosan le kellett adni a csomagokat és indult is az aznapi tandem program. 10 fős csoportokat kellett alkotni. Minden csapat egy saját feladatlapot kapott. Egy megadott sorrendben kellett helyszíneket meglátogatni és válaszolni a kérdésekre. Úgy beszéltük meg, hogy én leszek a csoportunk navigátora, úgyhogy hátra ültem a tandemen. Hála a mai technikának nem a papírtérképpel kellett vesződnöm (kaptunk ugyan, de nem volt túl részletes), hanem inkább a telefonom térkép programját néztem. Ez első helyszínre tartva mi mentünk leghátuk és a többiek rossz irányba mentek, úgyhogy előreszáguldottunk szólni nekik, hogy jöjjenek vissza, mert elhagyták mág a megfelelő leágazást. Innentől kezdve mi mentünk legelöl (persze előbb is rájöhettünk volna, hogy jobb, ha a navigátor elől megy :).

Elsőnek a Fort de Schansot keleltt felkeresnünk. Emelett elsőre sikerült elmenni, mert zárt volt a kapu. Visszamenve láttuk, hogy pedig csak ott lehet bemenni. A benti kapunak a plafonján lévő felirat kellett. Másodiknak a De Rede van Texel lépcsőnek a fokait kellett megszámolni. Csak a tetejére érve jöttünk rá miért is volt ez a feladat. Nagyon jó kilátás volt onnan a homokos partra és a tengerre. Harmadiknak a doolhofi kertbe kellett ellátogatni és megmondani ki szponzorálta a kisebb padot. Ez egyébként furcsa kérdés volt, mert az erdőnek az érdekessége inkább a hatalmas pad volt, azon viszon nem volt semmi embléma. Negyediknek meg kellett mondani, hogyan lehet eljutni a Lunettehez. Nem találtuk meg a térképen, de azt igen, hogy egy hídon kellene odajutni. Ötödiknek a Texel sörfőzdébe kellett volna menni, de mivel a hatodik célpont a közelünkben volt, ezért inkább oda vittem előbb a csapatot. A Loladze sírhoz kellett elnézni és megmondani hány grúzt (georgische/Georgian) temettel ott el. A sörfőzdénél a kinti padok számát kellett megmondani. Ezt valószínűleg elrontottuk és be kellett volna menni igazából, kint ugyanis nem volt semmi. Időszűke miatt azonban nem mentünk be és a hetedik állomást is kihagytunk és inkább a célállomásra mentünk, Den Burgba, a Groeneplaatsra a Restaurant de Luwte nevű teraszos étterembe.

Nagyon jó spárgakrémlevest kaptunk, illetve a szokásos felvágott-sajt-(csokireszelék)-kenyér kombót. Illetve kávét, nagyon jó kávét. Itt átültem Onnóhoz (szintén programozó) beszélni, együtt is mentünk a szokásos aranyos buszokhoz, amivel elvittek ismét a kikötőbe. Ott most nem privát halászhajóval, hanem a normál komppal mentünk. Jó fél órával hamarabb értünk a helyszínre egyébként. Ott Onnoval és a rendszeres Joerivel beszélgettünk a céges dolgoról.

A komp egyébként brutális volt. Hatalmas, amikor beérkezett, akkor özönlöttek ki belőle az autók. A tetejére mentünk fel. Sajnos csak 20 percet utaztunk vele. Így, hogy célirányosan mentünk, nagyon gyorsan át lehet érni Den Helderbe. Ott már vártak minket a busszal. Onno nagyon fáradtnak tűnt, hogyhogy Liisa mellé ültem. A busz egyébként érdekes útvonalon ment. Hosszabban, de mégis jóval gyorsabban. Az N99-esen ment végig a parton, míg el nem érte az A7-est, amivel nagyon gyorsan leért az irodához. Az A7-est 45 perc alatt érte el és ugyanennyi idő alatt ért is be onnét Amszterdamba.

Összességében szerintem nagyon jó esemény volt. Tök jó volt új kollégákat megismerni, sőt, barátokra is szert tenni. A versenyek alatt tök jó volt a csoportmunka és az összetartás is. Jó volt a helyszín is nagyon, rendkívül élveztem az egészet. Ez alapján azt mondhatom, hogy jövőre is szeretnék menni.

SOm fantasztikusan vacsorával várt. Csirkemellett és salátát csinált görögösen, illetve mellé saját általa készített és kitalált süteményt: szuper könnyű piskótát, rajta lekvárt és tojáshabot. Nagyon fincsi volt. Utána megnéztük a Gake No Ue No Ponyo (Ponyo on the Cligg bz the Sea) című Ghibli filmet is. Ma pedig este a Concertgebouwba megyünk a Kiotói Szimfonikus Zenekar előadására (a héten csütörtökön kint ebédeltünk és akkor láttam meg egy táblán a koncert hirdetését):

karmester Hirokami Junichi, mezzoszoprán Fujimura Mihoko
Takemitsu - Three Film Scores
Hosokawa - Klage
R. Strauss - Till Eulenspiegels lustige Streiche, op. 28
R. Strauss - Suite uit 'Der Rosenkavalier', op. 59

Jó fél évig nem írtam semmit, pedig nem mondhatnám, hogy nem lett volna eseménydús az utóbbi időszak.

Múlt héten hazalátogattunk. 8-án pénteken (Boldog szülinapot Eikochaaan! ^_____^) késő este utaztunk. Gyakorlatilag éjfél körülre sikerült hazaérni.

Szombaton reggel anyukámmal nagymamámhoz látogattunk, majd este bográcsoztunk. Vasárnap báttyal elmentünk a Flipper Múzeumba. A belépőért cserébe korlátlanul lehet játszani a gépeiken, ami valami hatalmas ötlet. Ráadásul nem csak flipperek találhatóak, de néhány egyéb érdekesség is, mint péládul céllövőgépek, bowlinggépek, de még egy Space Invaders videójáték is (nagyon bejöttek a lóversenyes flipperek, valamint az újabbak közül az Alienes monitoros - a Star Warsra is kíváncsi lettem volna mellette, de sajnos arra már nem jutott idő). A pincehelyiségben elég meleg van egyébként, szóval mindenképpen ajánlott italt vinni magunkkal. Mindenképpen érdemes legalább egyszer ellátogatni ide, de persze interaktivitásából adódóan visszatérni is érdemes! A flipperezést követően a Madáchba mentünk megnézni a Mary Poppins musicalt. Szerintem rendkívül jó volt. A melódiákat is jó volt kicsit új köntösbe hallani, ami pedig a díszletet illeti, csak ámultam és bámultam. A színpad közepén egy több emeletes épület, amit ki-be tolható a szükséges helyszíneknek megfelelően. Nagyon magas színvonalú a ruházatokkal együtt. A trükkök is nagyon jók voltak. Csak ajánlani tudom annak, aki szeretne egy vidámabb hangvételű musicalt nézni. A musical után felmentünk Jucushoz és Bátyhoz megnézni az új lakásukat, nagyon jól berendezték, különösképpen tetszett, hogy saját tervezésűek a bútorok.

Hétfőn apukámmal ebédelni mentünk, majd később Sommal és Annával ellátogattunk apukám javaslatára a Frank-hegyre. Sajnos az ottani vendéglő zárva volt, így nem volt meg a kilátásunk a városra (a szomszádos utcából nem látszik annyira, mert a nagyját kitakarják a falevelek), de így sem bántuk a jó kis sétát. Késő este még szalonnát is sütöttünk. Kedden szüleimmel és SOmmal együtt állatkertbe mentünk. A vidápark átalakítása óta először voltunk ott. Még lenne mit alakítani azon a részen, de az nekem nagyon tetszett, hogy néhány témába illő régi játékot meghagytak az állatkert területére is. Azért remélem a későbbiekben egyszerűsítenek a zsetonrendszeren - a jelenlegi módon nem próbáltuk ki őket -, mert nem sok értelme van jelenleg. Mindenesetre nagyon élveztem, ráadásul idejét sem tudom mikor mentünk el így! Aznap este még SOm anyai nagyszüleihez is ellátogattunk.

Szerdán reggel SOmmal elmentünk a János-hegyre a libegőhöz. A buszon jól túristáknak lettünk nézve (most már nem csak Hollandiában, de már odahaza is...). A libegő maga egyébként most is nagyon jó. Felérve a hegyrefelmentünk az Erzsébet- kilátóba, ahonnan nagyon jó kilátás nyílik a városra. Onnan pedig gyakorlatilag hazasétáltunk. Jó durva volt a terep, az út közepén egy erdőn is átmentünk, ami elég durva volt, mert félúton eltűnt az ösvény és úgy kellett átmászni mindenen. SOm utána Bodajkra ment az anyukájával, én pedig Ucchanhoz, ahol is hamarosan Eiko csatlakozott hozzánk. Megünnepeltük Eiko szülinapját, majd átmentünk a Hai Nam Bisztróba egy pho bo levesre és gombócra, majd az Alleba beültünk beszélgetni. Sajnálom, hogy ilyen ritkán sikerül csak - legalább részleges - DoCo találkozot tartanunk, de az tök jó, hogy eddig minden látogatásomkor össze sikerült hoznunk. ^.^

Csütörtökön anyukámhoz mentem át, elmentünk vásárolni, illetve mivel nagyon fájlalta a karját, segítettem Brumit kutyakozmetikushoz vinni. Este apukámmal és bátyámmal mentünk a Rákóczi Grillházba (a halak különösen jók voltak!).

Pénteken anyukám orvoshoz ment, ahol megállapították, hogy a könyökvége eltörött, de nem kért kezelést (ezt senkinek nem ajánlom semmiféle törés esetén - utánanézve, ha ez az olecranon, legjobb esetben is 4-6 hétig kell mozdítlanul hagyni, de rosszabb esetben még műtétre, csavarozásra is szükség lehet). SOmmal a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszodába mentünk. Először is, az uszodához a sapka viselése kötelező, de a fürdőkhöz nem szükséges. A belépő ára elég magas magyar viszonyokhoz képest (jelenleg 4500 forint, illetve kabin esetében további 500), viszont kapható Zsigmondy klubkártya (jelenleg évi 5000 Ft), amivel ide és a Gellért Fürdőbe féláron lehet bemenni. Évi 2 fürdőzésnél már majdnem megtérül, 3- tól pedig már nagyon sokat számít.

Szombaton kicsit pihentünk, olvasgattunk a teraszon (elolvastam a héten a Sword Art Online Progressive 1. kötetét - ez egyébként szerint kimagasló volt az addigiakhoz képest), majd grilleztünk. Estére értünk haza, Angus cica rögtön jött elénk üdvözölni, míg Binti csak távolabbról figyelte az eseményeket.

Összességében eseménydús egy nyaralás volt, nagyon jó volt találkozni a családtagokkal és barátokkal, érdekes helyeket látogattunk. Valószínűleg a legközelebbi utazásunk ősszel lesz (nem tudom, hogy addig beiktatunk-e egy rövidebb kiruccanást azért), akkor Japánba és Dél-Koreába tervezünk utazni.

Röviden azért: az utóbbi időkben is sok mindent történt. Ami talán az egyik legnagyobb esemény, hogy mostanában fogjuk megvenni a lakást, amit eddig csak béreltünk Amszterdamban (gyakorlatilag a jövő hét folyamán hivatalosodik a dolog). E héttől kezdve már nem évi szerződéssel dolgozom a cégnél, kaptam hanem határozatlan idejű szerződést (alapvetően Hollandiában 3 éven át lehet évi szerződést köttetni, ám utána kötelező váltani a határozatlan idejűre - jelenleg már 2 éve dolgozom az Adyennél). Korábban pedig ellátogattunk Utrechbe, ahol a vonat múzeumot látogattuk meg. Jövő héten ismét ügyeletben leszek, de utána tervezünk ismét jobban kimozdulni és más városokat, környékeket is látogatni.

Videók:
Cicák ismét műegérrel játszanak
Cicák cukorkát találnak
Cica Da Birddel játszik

Képek:
Báty és Jucus Amszterdamban (még válogatás alatt)
Angus és Binti
Ételek
Vegyes
Edinburgh (még válogatás alatt)
Edinburgh - SOm képei

A képeket igyekszem kiválogatni, de egyelőre megjavítom a galériát, hogy megfelelő méretben mutassa a képeket.

Most hétvégén leutaztunk Edinburghba SOm legidősebb húgához, Rozihoz és Bálinthoz. Pénteken magunkhoz képest jó hamar mentünk munkába - illetve én nem, mert nekem az a jó korán az a dokihoz menet volt, kifejezetten későn értem be a melóhelyre… -, így délután igyekeztünk haza, hogy még tudjunk cicákkal foglalkozni, almot cserélni, ebédet adni, tápot előkészíteni, vizet cserélni. Nem sokra rá ugyanis már indulnunk is kellett, hogy időben elérjük a gépet, illetve legyen még egy gyors vacsira is. EasyJettel mentünk amúgy, egészen meglepődtünk, amikor a reptérre bemenet a checkinnél csak a személyit kérték el, nem nézték meg a táskákat. Bent is voltunk a közös területen, ahova más csak a cuccuk átnézésével juthatott be. Hát ez ugyancsak érdekes. Láttuk, hogy nálunk még van egy extra folyosó, de oda ki volt írva, hogy ne menj be, amíg ki nem írják a kaput, indulás előtt 40 perccel (vagyis beszállás előtt 10-zel…). Vártunk ott jó fél órát, majd mikor végre kiírták a kaput, elindultunk. Na a folyosó végén kiderült, hogy egyrészt ott is kiírják, hogy melyik járat hányas kapu, másrészt ott volt az átvizsgáló. Na szuper, az üditőt, amit a belső téren vettük jól kidobatták… Még jó, hogy nem vettünk ajándék italt… Utána még rengeteget kellett sétálni egy újabb folyosó végéig, majd végre elértük a beszállási helyet. Le kellett menni, mert fapados járatnál csak lentről lehet a gépbe szállni általában. Lent persze két sor volt, egy szuperrövid meg egy rohadt hosszú, mindkettő elején egy zárt kapuval. A rövidnél jó sok szék, a hosszúnál 3. Rosszul volt persze kiírva, de a rövid a speedy sor volt. Bár fix helye van mindenkinek és bár sokkal gyorsabb lenne, ha előbb azok szállnának fel, akik bentebbre mennek, természetesen lehet fizetni azért, hogy hamarabb, első turnusba szállj be (és a gépen várakozzál az ácsorgás - ücsörgés - helyett). Fantasztikus szisztéma… Legalább az helyjegyek miatt nem volt az ülésekért verekedés… Maga az út nem volt kellemes. A székbe alig lehetett beleférni és semi hely nem volt a lábunknak, teljesen elgémberedett már a másfél órás út alatt is. Tetézte, hogy majd a repülés teljes ideje alatt iszonyatosan fájt a bal fülem a nyomásváltozás miatt, de szerencsére rendben megérkeztünk.

Rozi várt minket a reptéren, onnan buszoztunk - a magálló tök jól volt megoldva, egy fedett folyosó, a busz ajtajánál nyílás. Fel vannak errefelé készülve az esőre - ami persze esett is rendesen. A fél óra menetút alatt nézelődtünk és csodálkoztunk a karácsonyi fényeken. Amszterdamban nem igazán jellemző a Mikulásig. Még olyan 20 percet sétáltunk, nagyon szép volt a város. Az épületek régiek, az utcák helyenként két szintűek, nagyon érdekes látvány. Roziéknál nem sok időt töltöttünk el, leraktuk a táskákat és 1 órás időeltolódásos éjfél ide vagy oda, ismét nyakunkba vettük a várost és meglátogattunk egy közeli bárt. Az első szembetűnő jelenség és hatalmas újfullandi volt, még sosem láttam ilyen brutálisan nagy testű kutyát, pedig Floh nevű írfarkasunk minden volt, csak nem kicsi. Ugyan kicsit alacsonyabb volt, de kb kétszerte széles, brutál nagy bundával, hatalmas pofával. Viszont nagyon jámbor jószágnak tűnt, besétált a gazdival a bárba és bent sétálgatott a vendégek között, meg feküdt a pult mellett. Mivel volt ilyen 4 kis poharas kóstoló, ezért abból kértünk kettőt. Így összesen 8 féle sört próbálhattunk ki, a legvilágosabbtól haladtunk a legsötétebbig:

Apple: Ez gyakorlatilag olyan volt, mint valami cider, nagyon szénsavas, de még sör. Kellemes volt, enyhén édeskés, nem tűnt erősnek. Cascadian: Ez elégge vízjellegű volt, csak kicsit kesernyés. Ezt nem találtam túl érdekesnek. Butcombe: Ez egyáltalán nem maradt meg, nem rémlik milyen is volt. Bitter & Tuiste: Citromos, de kesernyés, enyhe sör, de kellemes összhatással. HopJock: Ez volt szerintem a legjobb illatú a 8 közül, íze enyhén citrusos, határozottan kellemes, máskor is választanám. Sanda Blonde: Akkor ez ízlett a legjobban, bár most már azt hiszem inkább a HopJock. Kicsit az IPA söröket idézte nekem, bár nem az. Testes, szintén egy kis citrusos felhanggal (IPÁ-ról jut eszembe, ha bárki a holland Gulpenerbe botlana, bátran ajánlom a világos IPÁ-jukat, rendkívül finom). London Stout: Sötétbarna, kellemesen habos. Ez a sör lepett meg a legjobban, íze tagadhatatlanul feketekávés volt. El tudnám képzelni reggel vagy egy ebéd után. Dart Frog: Ébenfekete sör, enyhén citrusos, rendkívül testes és kesernyés. A habja sűrű.

Hajnali 1-kor zárnak a kocsmák (a szórakozó helyek hajnali 3-ig vannak nyitva) - ekkor az otthoni időszámítás szerint hajnali 2 volt, egy munkanap és utazás után. Fáradtak voltunk, úgyhogy utána már közvetlen hazamentünk.

Másnap reggel 9-kor ébredtünk a sülő kakaóscsiga illatára. Jól bereggeliztünk (note to self: utána kell nézni a joghurtkészítő gépnek, mert egészen bejött a joghurt, amit készíteni lehet vele), majd bementünk a város központjába, ahol indult az idegenvezetés. Ez amolyan becsület idegenvezetés volt, a végén annyit fizethettél, amilyennek ítélted. Emiatt eléggé reklámjellegű volt, de szerintem alapvetően érdekesek voltak az információk és jó volt a vezető is, rendkívül igyekezett skótokkal ellentétben artikuláltan és érthetően beszélni. Láttuk kívülről az edinburghi kastélyt (bár jó drága, egyszer oda is jó lenne elmenni, bár vagy előtte utánaolvasva, vagy pedig idegenvezetővel), megnéztük a Grassmarketet. Ellátogattunk az elvileg már 7 emelet mély Greyfriars temetőt, aminél három érdekességet is meséltek. Egyik, hogy a Harry Potter írója, J. K. Rowling a karaktereinek elég nagy sokadának a nevét innen vette (pl Voldemort, vagyis Tom Marvolo Riddle - eredetileg Thomas Riddle). Másik Bobby története, aki egy sírőrző kutyája volt. Gazdájának halála után a kutya annak sírja mellett őrködött hátralévő életének 14 évén át. Sírt is emeltek neki, na meg mindenfele találkozhatunk a szobrával - meg persze a nevével. Harmadik, a temető mögött található rendkívül szép iskola iskola. Eredetileg magánkézben volt, a végrendeletében az eredeti tulaj ingyenes árvaháznak ajánlotta fel, amiből valahogy az egyik legdrágább és legelitebb iskola lett… Megismerkedtünk két - három, de a whiskeyt most nem számolom - tipikus skót itallal. Egyik a Hot Toddy, ami gyakorlatilag olyan, mint a forraltbor, csak éppen whiskeyből. A másik pedig az Irn-Bru, egy nagyon narancssárga üdítő, amiben ugyan nincs koffein, de az íze az energiaitalokat idézi. Annyira nem rossz, de azért nem is egy könnyed ital. Voltunk még az ingyenes nemzeti múzeum előtt is (kicsit benéztünk az előcsarnokába, tökre úgy néz ki, mint egy kastély pincéje), valamint meghallgattunk a Stone of Destiny történetét.

A túra után beugrottunk egy pie-oshoz, ahol ettünk nagyon finom pitéket. Kifejezetten szaftosak voltak, miközben a tészta kellemesen száraz. Nagyon jó volt szerintem. Újult erővel indultunk a város szélére, hogy még sötétedés előtt felérjünk és lejussunk az Arthur’s SeedSeat hegyhez. Eleinte sziklás lépcsők, majd sziklás szikla, csúszós füves föld. Jó fárasztó volt, de nagyon szép volt a kilátás, mindenképpen megérte felmenni rá. Lefele sikeresen elcsúsztam, de szerencsére nem lett semmi probléma azon kívül, hogy moshattuk ki a nadrágomat este. Besötétedett, mire pont leértünk. Még elsétáltunk a parlament és a királynő palotája mellett (Holyrood Palace), majd hazamenünk átöltözni. Átöltözést követően egy comfort food étterembe mentünk, amolyan helyi házikosztot lehet ott kapni. Én pörköltöt ettem karfiolos-sajtos krumplipürével és párolt zöldségekkel. Nem volt rossz, de ugyancsak elbírt volna valami extra füszerezést. Végül lementünk a karácsonzi vásárba, felültünk az óriáskerékre (“Your on camera” - lehetett volna nálunk íróeszköz) és szétnéztünk a pultok között. Este Roziéknál még ittunk egy rendkívül füstös, de kifejezetten ízletes whiskey-t, 12 éves Bowmoret.

Vasárnap sétálgattunk, láttunk szürke mókusokat a parkban, valamint vettünk kókusztejes csokit a Chocolate Tree boltban, majd felsétáltunk a National Monumenthez, ami egy félkész hamis emlékmű, ugyanis elfogyott rá a pénz. Nyilegyenesen félbe van vágva. Fel lehetett volna menni a mellette lévő kilátóba, de nem igazán lett volna már rá energiánk akkor sem, ha nyitva lett volna vasárnap. Még beugrottunk egy családi bárba - igen, gyakorlatilag kocsma, ahova kifejezetten családokat várnak - ebédelni, kifejezetten jó esett a nagy sétálás után. Utána már eléggé késő volt, úgyhogy elbúcsúztünk Roziéktól és felszálltunk a reptérre menő buszra.

A reptérre érve sehogy sem találtuk a repülőnket a kijelzőn, majd megnézve a repjegyet vettük észre, hogy eltévesztettük az időzónát, és 1 órával hamarabb indul a gép, mint számítottuk, vagyis 15 perc múlva. Terveztünk eredetileg whiskeyt venni, de ezt így sajnos bebuktuk, az is kérdéses volt, hogy egyáltalán elérjük-e a gépet. Ezerrel rohantunk át a sorban álló emberek mellett é kéredzkedtünk előre az átvizsgálásnál. Ott persze mindenképpen ki akarták pakolni a táskánkat. SOm hátramaradt, én meg rohantam a kapuhoz, hogy szóljak, hogy várjanak meg minket. Már csak 1-2 ember várt a beszállásra, mire SOm is befutott a táskával. Pont elértük a gépet. A lábunk most se fért el, de legalább a fülem nem fájt. Cukorkát szopogattam és vizet ittam a felszállás és a leszállás alatt végig, szerencsére most segített.

Amszterdamban is aztán meglepetés ért minket. A közvetlen vonatjárat felújítás miatt nem járt, helyette busszal lehetett Sloterdijkbe menni, majd onnan tovább vonattal. Ott az útbaigazítók mondták, hogy nem jó az OV chipkaart, csak ha külön veszünk vonatjegyet. Vettünk hát, persze a buszon nem kérték, a vonaton meg nem jöttünk rá hol kell érvényesíteni. Szerencsére a Centraalnál nincsenek kapuk, így igazából nem is volt szükség a jegyre. Mindenesetre simán intézhettük volna OV chipkaarttal, jelentősen olcsóbb is lett volna, így az automata rászámolt extra 2 eurót… Még kis metrózás után hazaértünk, a cicák dorombolva üdvözöltek minket. Elpakoltunk, megetettük őket, rendbe tettük az almot majd jó éjfél után mentünk aludni (aztán persze másnap 8-ra kellett beérni…).

Összességében fantasztikus (tartalmas, de azért fárasztó) egy hétvége volt, jó volt Roziékkal találkozni és nagyon szép volt Edinburgh is (azt kifelejtettem a fenti beszámolóban, hogy gyönyörű időnk volt, vasárnap egy felhőt nem láttunk, szép kék volt az ég, kisütött a nap is - mondjuk a tiszta ég miatt ugyancsak hideg volt). Azért jó lenne majd megnézni valamikor nyáron is, Birgit kollégám szerint akkor pólós idő van (őszintén nem nagyon emlékszem, hogy idén lett volna-e olyan Amszterdamban…) és Roziékkal egyetemben ő is ajánlotta a Fringe fesztivált.

Visszamenőleg pár érdekesség. Nem számoltam be róla, mikor Báty és Jucus ellátogattak hozzánk, pedig nagyon jó volt az is! Már most várom a következő alkalmat, hogy ellátogassanak hozzánk! Ellátogattunk az északi Eye-ba, ami az itteni filmmúzeum. A Centraaltól megy oda pár percenként járó ingyenes kompjárat, még nem is voltunk rajta addig (igazából északon eddig csak a lengyel boltban voltunk, oda pedig busz visz át egy hídon, úgyhogy a komp kimaradt). Csak az ingyenes kiállításokat néztük meg, valamint magát az épületet. Kíváncsi lennék azért a többire is, majd még biztosan visszajövünk ide. Volt egyébként egy falra kivetített vászon, ami előtt egy kamera volt, annál hadonászva lehetett színesen festeni a vászonra. Nagyon jópofa volt. Volt ott egy idősebb bácsi, aki kifejezetten élvezte. :) A múzeum után a nagy könytárba mentünk át, körbenéztünk a tetején, továbbra is nagyon szép onnan a rálátás a városra. Mondjuk legutóbb pont le volt zárva a terasz, akkor csak bentről tudtunk nézelődni, most végre kintről is. Utána a Burgerbarban ebédeltünk, majd körbenéztünk a Flying Tigerben. Tök jó az a bolt, meglepően olcsók ott a cuccok. Idő közben kiderült, hogy ilyen bolt Edinburghban is van egyébként, bár jóval kisebb. Elnéztünk a Damra, ahol ismét vursli volt (igazából meglepően gyakran van). SOm bátran felült arra a szuper magas pörgettyűre (én is majdnem, de végül nem volt elég bátorságom hozzá), majd együtt a mini kísértetkastély hullámvasútra. Volt ott egy tök érdekes kép egyébként a falon. Valahogy a rajta lévp mozgó figura (ami néha valami ijesztő szörnnyé alakult) amit akármilyen szögből is nézted, mindig feléd nézett.

Vasárnap a Némóba mentünk, ami gyakorlatilag a holland Csodák Palotája - egy kicsit nagyobb kiadásban. Kész gyerek paradicsom - na és persze mert éppen akkor volt az őszi szünet, rengeteg gyerek volt. Innen a Gollembe mentünk, ami egy rendkívül jó söröző. Rengeteg csapolt és üveges söre van, itt kóstoltam először IPÁ-t. A kaja is nagyon jó szerintem. Nem csinálnak sok félét, de azt nagyon jól.

Hétfő este a Torture Múzeumoz néztük meg, ami különböző kínzóeszközök kiállítóterme (legutóbb ugye a Dungeont látogattuk meg). Mivel kedden szülinapom volt és ilyenkor nálunk szokás sütit vinni a melóhelyre, így utána kakaóscsigát sütögettem, végül jó 150 darab lett. Eltartott egy darabig. Báty és Jucus addig csónakoztak a városban.

Másnap este aztán - a sütöknek nagy sikere volt, elég hamar el is fogytak - tortázunk, valamint a Ramenyában vacsoráztunk. Szerdán pedig sajnos már mentek is haza. Remélem hamarosan ismét meglátogatnak. :) Már voltak itt novemberben és októberben, érdemes lehet megnézni nyáron is milyen Amszterdam, hűsölni kicsit az otthoni nagy kánikula helyett. :)

Azóta voltunk Sametékkal - SOm török kollégája - egy török étterembe, ahol igazából nagyon jó kajákat ettünk. Megmutattak jó pár ételt és megmutatták hogyan kell enni. Az is kiderült, hogy az ouzót valójában fele arányban vizezik - jeget is lehet tenni bele, de elegendő a hideg víz -, illetve kizárólag étellel együtt fogyasztják, kortyonként, mindig utána egy korty víz elfogyasztásával. Érdekes egyékbként, hogy az ouzo hófehér lesz a víztől.

Voltunk szoba kiszabadulós játékon is Samettal és Mateusz-sal négyesben (uh, a végére más csak 3 percünk maradt, de megoldottuk!), az Escape Hunt Amsterdam festőt szobáját próbáltuk ki. Nagyon tetszett mindannziónknak, most vasárnap kipróbáljuk a tengerészetis szobájukat, ezúttal az én kollégáimmal 2-szer 5 fős csoportban.

Várhatóak képek is, de egyelőre még nem volt időm rá. Mióta megérkeztünk hétfőn főztem, kedden mostam, kimchit készítettem (a mostani nagyon ígéretes lett!) és a beszámolót írtam meg. Napokban igyekszem a képeket is közzétenni!

Az egész azzal kezdődött, hogy hétvégére vendégeket várunk, így pénteken este főzünk, csütörtökön pedig hamarabb eljövök a melóból (mert szerdán sokáig maradtam bent) és kitakarítok. A terv jól is indult, hazamentem fél 5-re, majd fél óra múlva azt vettem észre, hogy hangosodik a porszívó és semmi ereje nincs. Na csodás, tele a zsákja, ki kell cserélni. Amikor 1 éve megvettük, akkor a dobozában volt 2 zsák, de mellé kértünk egy tartalékot, amit még ki se bontottunk, tehát meg kellett legyen valahol. Hát nem találtam meg sajnos. SOm közben írt, hogy induljak a bolthoz, ahol találkozunk, úgyhogy gyorsan lefotóztam a porszívót és rohantam hozzá.

Úgy láttam a képen, hogy Sauber 2000W, amit láttam is a boltban. Látszott, hogy nem teljesen azonos, de hasonló. Arra az volt írva, hogy AF12-es, vettünk abból kettőt előrelátóan. Rákerestem helyben neten is egyébként, de nem nagyon találtam semmi erre vonatkozó információt. A dobozon pedig volt egy hatalmas lista arról, hogy mikhez jó, de Saubert meg sem említették, holott a porszívóra helyben az van írva... Bevásároltunk, majd mentünk haza. Mivel már tudtam milyen dobozt kell nézni, ezért megtaláltam a régit is, láttam az is AF12, öröm, az újakat ki se kell bontani. Aztán persze kiderült, hogy az AF12 sehogy sem megy a porszívóba, pontosabban belemegy, de ki is esik. Egy vacak kartonban tér el a porszívóban lévőtől és kb fele akkora… Na jó, csötörtök van, ma sokáig nyitva a bolt. Jobb ötletem nem lévén letéptem a kartont a zsákról és magammal vittem. Szerencsére megtaláltam a blokkot, így rohantam vissza a boltba. Ott mondja az eladó, hogy nem tud semmit kezdeni a kartonnal, neki a porszívó száma kell, ami az alján van. Írtam SOmnak, hogy küldje el, addig pedig megbeszéltük, hogy miért is nem tudom a porszívóba szükséges zsák számát. Elmagyaráztam, hogy a porszívóval ezt az információt akkoriban még nem adták meg, de ami zsákot adtak hozzá, az amúgy is AF12 volt. Közben megjött a kép, a hölgy meg nem találta az alapján a könyvecskében. Erre felhívta a központot, Saubert, nem tudom, ahol simán közölték vele, hogy mindegyik Sauberbe AF12 kellene, hogy menjen.

Na szuper, megint magyarázhattam, hogy igen, de itt a karton a porszívóból kivettből és bizony sokkalta nagyobb, mint az AF12-es. Felbontott egy dobozt és látta, hogy tényleg bizony nem egyeznek. Na innentől jött az, hogy elkezdte felnyitogatni a dobozokat, hogy meglássuk melyikben van ugyanakkora. Már elsőre összejött, AF16-os pont megfelelő volt. Árban megegyeznek, úgyhogy végül sima csereként is elfogadták (eredetileg nullázták volna a vásárlásom és vissza is fizették volna - pedig bankkártyával volt véve, ezt odahaza kb 0 helyen engedik).

Otthon beraktam és lássanak csodát, működik. Ennek örömére - plusz hogy a porszívó is visszanyerte erejét - végre cicaszőrtelenítettem a díszpárnákat és rendesen kitakarítottam. Mostanra meg már fél 10, úgyhogy mégsem állok neki ma a hollandozásnak, majd vasárnap.