Több, mint egy hónapig tartott viszont az, míg kaptunk kártyát, amivel igazolhatjuk a biztosításunkat. A nevem persze el lett rajta írva. Megint több, mint egy hónapig tartott, mire küldtek egy másikat, miután szóltunk a hibáról... Ez persze ugyanúgy el van írva, mint az előző. Remélem harmadikra már sikerül.
Előző nap kinyújtottam a tésztát egy sütőpapíron, feltekertem és beraktam a hűtőbe. Péntekre teljesen odaragadt, úgyhogy kaparhattam le róla és nyújthattam ki ismét. Ekkor már gombóconként nyújtottam. Hogy haladjunk, közben SOm nekiállt kifőzni a szintén előző nap bepácolt húst. Kicsit módosítottunk a recepten, adtunk hozzá mirint, szójaszószt és citromot is. Nagyon kellemes pikáns íze lett. Már nagyban sült, mire SOm szülei megérkeztem. SO leszaladt eléjük, közben felügyeltem a sütőt. Kiderült, hogy nem tudnak bejönni a kocsival a ház elé, mert túl magas a járda. Az utca túloldaláról kezdték el behordani a cuccokat (TV, számítógép, erősítő, hangfalak, Long-long \o/, …). Mikor kész lett a süti, mentem én is segíteni, legalábbis felügyelni a kocsira. Miután készen lettünk, SOm és apukája elmentek a kocsival a parkolóhoz, ahonnan tömegközlekedéssel jöttek vissza. Addig anyukájának megmutattam a lakást, meg beszélgettünk kicsit. Miután megérkeztek, megkóstoltuk a sütit is, egészen jó lett.
Másnap reggel felköszöntöttük apósom a mini tortával és a sütivel, majd SOmmal elindultunk lecserélni a biciklimet. Sikerült egy jobbat találni, reméljük ezzel már minden rendben lesz. Megnéztük az árakat is, ez a hely 10 helyett 8-ért adta volna nekünk egy napra a bringát, egy kölcsönzőlánc, a Mac Bike 1 napra 10-ért, 2 napra 16-ért plusz 3 lenne naponta a biztosítás. Hazaérve SOm szülei úgy döntöttek inkább gyalogolnának, hogy jól körül tudjanak nézni és fotózgatni. Így végül gyalogosan indultunk el.
Elsőként felmentünk a Nemo tetejére - jól le is égtem a napon XD -, onnan jó kilátásunk volt a városra. Körbenéztünk a Centrálon, majd lesétáltunk a Dam Square-re, majd délnek vettük az irányt. Fotóztunk, sétáltunk, beszélgettünk rengeteget. Már késő délután volt, mikor már nagyon elfáradtunk és leültünk egy sörre, shake-re a közelünkbe. Kiderült, hogy nagyon közel van az Operház is, megnéztük azt is kívülről. Utána mentünk boltba, vettünk gulyásnak valót. Segítettünk előkészíteni, anyósom pedig elékszítette. Kicsit lepihentünk, majd este ismét úgy döntöttünk kimozdulunk.
Kiléptünk az ajtón, majd szóltam SOmnak zárja be az ajtót (kilincs nincs kívül, tehát kinyitni nem lehet, de zárva ettől nincs). Igen ám, de nem ment bele a kulcs a zárba. Ekkor rájöttünk, hogy a zárban maradt az én kulcsom a másik oldalon… Sikeresen kizártuk magunkat a lakásból. SOm gyorsan felhívta a tulajt, akit nem ért el, majd a közvetítőt, hogy mi most a teendő. Közben megnéztük a kertből, hátha a terasz nyitva van - sajnos nem. A közvetítő hívott nekünk lakatost, ami fél órán belül volt várható. Anyósoméket megkértük sétáljanak, üljenek be valahova, amíg mi megvárjuk. Szerencsére tényleg megjött fél órán belül, full üres kézzel. Néztem, hogy hogyan nyitja ki az ajtót. Zsebéből előkapott egy fémrudat és benyúlt az ajtó és a félfa közé, de nem sikerült. Ezután elővett egy rugalmas műanyag lapot, azzal pillanatok alatt kinyitotta. Csak lestünk. Ez az 5-10 percet móka 100 euróba került, azt hiszem megéri lakatosnak lenni errefelé. Megköszöntünk és örültünk, hogy nem kellett ablakot törni, zárat leverni, ajtót szétütni. Ezentúl jobban odafigyelünk, de leginkább nem hagyunk kulcsot a zárban… Csatlakoztunk anyósomékhoz és beültünk a Rembrandt Cornerbe, majd kis kitérővel mentünk haza.
Vasárnap a Rijks múzeumot terveztük be. Reggel SOm póréhagymás, beaconos omlettet csinált, én meg heringes szendvicset. Utána indultunk is. Olyan 45 perc alatt értünk le, szerencsére nem volt még sor, bejutottunk azonnal. Délután 3-ig minden szintet végigjártunk, persze nem alaposan, csak különböző érdekesnek tűnő dolgot néztünk meg. Meglepődtünk egyébként micsoda labirintus az épület, az egyes szárnyak csak a 2. emeleten vannak összekötve. Utána mentünk haza. Már alig álltunk a lábunkon, úgyhogy úgy döntöttünk már nem mozdulunk ki, inkább leültünk beszélgetni. Közben rendeltünk az indiaitól is egy 3 személyes tálat, bőven elég volt 4-ünknek is.
Hétfőn reggel keltünk, mert anyósomék már készülődtek elfele. Elmentünk velük a Centrálba, ott felszálltak a villamosra, ami a parkolóba vitte őket, mi meg mentünk melóba. Nagyon kellemes hétvége volt, kár hogy ilyen gyorsan elszállt. Igazából remélem legközelebb tovább is tudnak maradni, néznivaló aztán lett volna még bőven. Legközelebb mi megyünk haza, közben legkisebb sógórnőm érkezik ki. Remélhetőleg még pont össze tudunk futni, mielőtt hazamenne. ^^
Holnap este érkeznek SOm szülei látogatóba, hétfő reggelig maradnak. Ez tök jó. Viszont a hét eddig nem alakul éppen a legjobban, jól jönne már az a hétvége…
- kitaláltam mivel várom SOm szüleit, kellene hozzá leveles tészta, de se az nincs a boltban, se rétesliszt… majd ügyeskedek valamit, de így sajnos pont, hogy sokáig fog tartani (apró bosszúság, ki lehetett volna találni mást is)
- hétfőtől nem jár nálunk a metró, mert felújítják, szeptember elejéig tart várhatóan
- a héten tönkrement SOm biciklije is, így most már mindkettőt el kell vinni (ez azért baj, mert hétvégén azzal közlekedtünk volna, illetve SOm szüleinek bérelnénk)
- elvittük a bringákat ma, de pont az orrunk előtt zártak, közlekedés miatt pedig lehetetlen lett volna előbb odaérni
- az egészségbiztosító pont ma vont le plusz 500 eurót tévedésből, ami marhára kellett volna hétvégére; nem látjuk sok esélyét, hogy addigra visszautalják, ha egyáltalán…
- a konnektorok egy kivétellel nem földeltek (abban van jelenleg a mikró), amint lehet ezt a problémát orvosolni kell, meg fogjuk beszélni a tulajjal
Anyukám azt javasolta, acetonnal szedjem le a csizmáról a foltot. Ki fogom próbálni, de még kell hozzá aceton.
Legyen már holnap délután, no!
Tegnap este kinéztünk a környékünkre és beültünk a Rembrandt étterem teraszára egy Mojito erejére. Gáz, mert aznap a piacra menve egy turista pár kérdezte tőlem, hogy merre a Rembrandt ház. Akkor még nem tudtam. Most már igen, hogy tőlük kb 100 méterre volt, pont ezen étterem mellett… Na most már ezt is tudom, legközelebb már fogok tudni válaszolni, ha kérdezik.
Ma SOm kollégájával és barátnőjével (Mateusz és Daria) meglátogattuk az Amsterdamse Bos helyet, ami Amszterdam déli csücskén egy hatalmas erdős park. A közepében van egy kecskesimogató, mellette pedig egy strand. Utóbbit csak kívülről néztük meg. Első soron úgy tűnt inkább csónakáztak ott, éppen valami verseny zajlott.
Reggel csináltam tamagoyakidont, illetve ma este palacsintát. A serpenyőt az IKEÁ-ban választottam kifejezetten palacsintasütésre, remek darab. Nem kötelező olaj se a használatához, a palacsintakrémet a serpenyőbe öntést követő 5. másodpercben már feljött a serpenyőről és könnyedén lehetett fordítani. Szuper!
Videók:
madár az erdőben |
kecske vakaró gépezet
Képek a mostani bejegyzéshez.
Palacsinta
(recept innen)- 20 dkg liszt (1 púpos evőkanál=2 dkg)
- 2 tojás felverve
- 3 dl tej
- 2 dl szénsavas ásványvíz
- 1 csipet só
- 3/4 dl olaj
Keverés után a tészta könnyen süthető. Az első sütése előtt a forró serpenyőbe pici olajat öntünk. A következő palacsintáknál erre már nincs szükség.
Én ennek ellenére tettem a serpenyőbe pici olajat. Egy kis tálkába öntöttem nagyon keveset, abban megmártogattam egy konyhai törlőpapírt és pálcikával fogva átkentem a tepsit. Tényleg csak pici olaj kerül így a tepsire.
Annyi megjegyzés még, hogy bár elég sűrű a massza, könnyű palacsinta lesz az eredménye. Azért én legközelebb még higítom plusz fél deci vízzel.
11 db palacsinta készült.
Rakottas burgonya (2 nagy adag)
- 1kg krumpli felkarikázva
- 5 gerezd fokhagyma vékonyra szeletelve
- 2-3 szál rozmaring, leveleit lecsipkedve, felvágva
- 2 szál tavaszi hagyma apróra vágva
- 2 piros csilipaprika apróra vágva
- 4 paradiso felkockázva
- puhább fehér sajt reszelve (nem tudom mit használtunk, de mozarellával is jó valószínűleg)
- bors, só, olíva olaj
1. Olajozzuk be a tepsit és tegyük rá a krumplit és csilipaprikát, fokhagymát. Sózzuk borsozzuk, rozmaringozzuk, forgassuk meg benne a krumplit, járja át a pici olaj.
2. Előmelegített sütőben, 250 fokon süssük 25 percig.
3. Tegyük mellé a paradicsomot és a hagymát.
4. Süssük további 25 percig.
5. Tegyük rá a sajtot.
6. Süssük még 2 percig.
7. Kész is, melegen tálaljuk.
Ucchan tepsis csirkemellje
- 1-2 tk mustár
- 1-2 tk méz (opcionális)
- 4 ek pirosarany
- 3 gerezd tört fokhagyma
- 1 tk cukor
- bors
1. Tálba keverjük össze a dolgokat. Sózni nem kell a pirosarany miatt, de ha túl sósnak érezzük, tehetünk hozzá mézet. Csillogósabb is lesz tőle a csirkemell.
2. Pácoljuk be a csirkét vela fél órára.
3. Olajozzuk be a sütőt és 180 fokon süssük kb 50 percig, az első 40 percben lefedve.
4. Tálalható. A csirkemell porhanyós és lédús marad.
Indiai rizs felturbózva
Ez úgy történt, hogy rendeltünk az indiaitól és elég sok erősen fűszeres tofus rizs maradt meg belőle (csípős, currys). A következő módon turbóztuk fel:
- 200g garnéla
- 125g kagyló
- 2 szál tavaszi hagyma feldarabolva
- 1 kalifornia paprika és 1 édes pirospaprika felkockázva
- fél lilahagyma felkockázva
- 2 tojás
- só, bors, halszósz
- indiai rizs
1. A tojást rántottának felverjük, borsozzuk és sózzuk, majd kevés olajon megsütjük és félretesszük és feldaraboljuk.
2. A pirospaprikát megdinszteljük, míg meg nem puhul. Öntünk hozzá a halszószból. Félretesszük.
3. A garnélát és kagylót pár perc alatt megsütjük, félretesszük.
4. A rizst megmelegítjük a serpenyőben. Ha nem kész rizzsel dolgozunk, akkor kell hozzá adni vizet is és meg kell főzni, fűszerezni, majd kis olajon pirítani.
5. Hozzáadjuk a félretett dolgokat a rizshez. Átkeverjük, megmelegítjük.
6. Tálaljuk is.
Tamagoyaki
Érdemes ezt az angol receptet követni, mert nagyon részletesen le van írva az elkészítése és finom is az eredménye!
Lazac garnélaszószban (2 főre)
- 4 szelet lazac
- fél deci fehérbor
- 250g pucolt rák
- tek vaj
- 1 babérlevél
- 1 tk oregánó, 1 tk rozmaring, 1tk csili
- 1 tk só, 1tk feketebors, 1tk pirospaprika, 1tk fokhagymapor, 1tk csilipor
- 3 szétnyomott fokhagyma
- 2 ek liszt
- 1 pohár csirkés erőleves leveskockából
- 2 ek citromlé
- 6db krumpli felkockázva
- vaj
1. Keverjük össze a fűszereket (1 tk só, 1tk feketebors, 1tk pirospaprika, 1tk fokhagymapor, 1tk csilipor) és forgassuk meg benne a lazacokat. Tegyük be olajozott sütőbe, 180 fokon süssük 20 percig.
2. Tegyük fel a krumplit vízben főni. Tegyünk bele 1tk vajat és egy csipet sót.
3. Készítsük el az erőlevest és keverjünk el benne 2ek lisztet, egyengessük ki a lisztcsomókat.
3. Serpenyőben melegítsünk egy kis vajat.
4. Adjuk hozzá a garnélát és főzzük 2 percig.
5. Adjuk hozzá a babért és a többi fűszert (1 tk oregánó, 1 tk rozmaring, 1tk csili), főzzük 1 percig.
6. Lassan adagoljuk hozzá a lisztes erőlevest.
7. Adjuk hozzá a citromlevet és főzzük 5 percig. A liszttől be kell, hogy sűrűsödjön.
8. Tálaljuk a halat, krumplit, leöntve a szósszal.
Voltunk az utóbbi másfél héten egyébként két etteremben is. Egy dim sumosban, ahol az eddigi általam valaha evett legcsípősebb leveshez volt szerencsém - nagyon finom volt egyébként -, valamint fincsi gombócokhoz. Ez egyébként a melóhelyem közelében lévő kínai negyedben volt, elég jónak tűnő éttermek vannak arrafelé. Voltunk egy argentínban is, ott csirkenyársat választottam. Jó volt az is, de drága. XD
Recepteket csak később teszek majd fel, de készítettem tamagoyakit (japán omlett, bár igazából nem omlett, mert nem sajtos), SOm pedig egy wokos mogyorós sertést. Utána én Ucchan receptje alapján egy tepsiscsirkét, majd SOm tepsiskrumplit sajtosan. Csináltam még kakaóscsigát is, vittük vendégségbe SOm egyik lengyel kollégájához. A kollégáról pedig eszembe jut, hogy a posta hozott egy cserepesnövényt SOmnak a kollégáitól a költözésünket megünnepelvén. Tök jó, feldobja a lakást a kis zöld. :) Ma postán vártuk a nyomtatót. Elég későn érkezett meg sajnos, így csak holnap megyünk az IKEÁ-ba a következő turnusra. Fő cél a nappaliba kanapét venni.
A legújabb képek itt érhetőek el.
Elköltöztünk! Bizony ez volt az oka annak, hogy ennyi idő eltelt az előző poszt óta. Kedden meglett a lakás, majd rögtön utána már mentünk is az IKEÁ-ba. Mivel elég nagy kiadás volt a bértleti díj és a kaució, így nem volt pénzünk annyi berendezésre. Sikerült azért egy ágyat vennünk, valamint kér asztalt és két irodai széket. Minden mást majd az elkövetkezendő hónapokban. A legfontosabb az volt, hogy legyen hol aludni és leülni. Elég macerás volt az IKEA azért… Nem vettük észre, hogy az ágy több csomagból áll és csak az egyiket tettük fel a kocsira. Pénztárnál szóltak, hogy vissza kellene menni a maradékért. Szóval kifizettünk mindent, majd SOm visszament a cuccokért. Azért így is maradt ott két bevásárlókocsinyi cucc. Mivel közel volt a záróra és azt mondták lehet sokat kell várni a házhoz szállításért, én kértem sorszámot. Persze pár percen belül hívtak is, lépésekben sikerült a pulthoz mennem. Ott jeleztem, hogy nincs meg minden cucc. A pultos mondta, hogy akkor az valószínűleg nincsen kifizetve. Mondom pedig biztosan. Akkor kéri a számlát. Ööö. Nem volt nálam! Totál pánikba estem, rohantam vissza a kasszához, közben láttam, hogy SOm már ott van ismét a sorban. Mondta, hogy nála sincs. Erre már felfigyelt a kasszás és szólt, hogy nála van, direkt nem adta oda, hogy SOm kijöhessen a cuccokkal. x.x Hát azért nagyon megijedtem. x.x A házhozszállítással (más szóba sem jött, mert 250 kiló volt ez a 3 cucc együtt) amúgy minden rendben ment, kértünk másnap estére egy időpontot.
Szerde este tehát meló után mentünk is az új lakásba. Elég hamar meg is érkeztek a szállítók, úgyhogy nekiálltunk akkor már összeszerelni is az ágyat. Ott voltunk este 11-ig és alig sikerült a keret alapjait összeraknunk. Szakadó esőben bringáztünk haza. Másnap meló után ismét a lakásba mentünk. Sikerült este 11-re befejezni az ágy fiókjait és az egyik ágyrácsot. A pénteket úgy döntöttük az estét ezúttal pihenéssel töltjük. Pont aznap érkezett meg Ucchan levele a finomságokkal, úgyhogy főzőcskéztünk is végül.
Szombaton az IKEÁ-val indítottunk, mert szükségünk volt ágyneműre és huzatra, valamint törölközőkre. Hazaérkezve ismét szereltünk, végre befejeztük a másik ágyrácsot is. Aznap rendeltünk az indiaitól egy 2 személyes menüt, amivel aztán tele lettünk. XD Ez volt az első olyan kaja, ami nem kimondottan olcsóbb otthon (legalábbis az akciós menü árához hasonlítva), ráadásul végre kiadós volt. Hasonlóan jó volt az előtte lévő hétvégén a kínai, ahol szintén egész nagy adagokat adtak, ráadásul kimondottan finomat is. Raktam fel róluk képeket. Kaja után befejeztük az asztalokat és a székeket. Ismét késő este értünk vissza a másik lakásba.
Vasárnapi tervünk az volt, hogy végleg átköltözünk, úgyhogy egy kiadós reggeli után (SOm finom sajtos omlettel kísérletezett, yumm) elkeztünk pakolni. 3-szor mentünk át a két lakás között, közben alkalmanként átvittünk 3 koffert, 2 zacskót meg egy táskát. Nagyon elfáradtunk a végére, de sikerült. Vasárnap tehát már az új lakásban aludtunk. Még nem volt erőnk főzőcskézni, úgyhogy thai wokostól rendeltünk (meg lehetett határozni a köretet - rizstészta, udontészta, rizs, stb, a szószt és a tartalmakat), az is tök jó volt.
Hétfőn főztünk, majd este rájöttünk, hogy nem tudjuk mivel megmelegíteni a vacsit másnap. Kedden ezért elmentünk mikróért. Egy kisebbet akartunk, de sajnos az elfogyott, így csak egy nagyobb grilles mikrót sikerült vennünk. No nem baj, végre belefér a tányér is. XD
Még elég szellős a lakás, de azért alakul. A nappaliban csak az eleve a lakásban levő TV van, meg a szárítókötél. XD
Még annyit, hogy voltunk már a ház belső kertjében is. Erről is tettem fel képet, de ami nagyon fura volt az az, hogy kavics helyett kagyló burkolja. Ez fura, mert megszoktam, hogy a parton keresgélni kell és nehéz találni. Itt meg rengeteg van. Másrészt rossz érzés rajta lépkedni, mert eltörik tőle. Nem a ropogás zavar, hanem a tény, hogy eltöröm a szép kagylókat.
Egy-két dolog, ami közben eszembejutott az itt tapasztalt dolgokról:
- Azt olvasni mindenfele, hogy a sofőrök tartják a közlekedési lámpákat, a bringások nem annyira. Hát nem tudom ezt a külföldiek csinálják-e, de állandóan látok kocsikat pirosban áthajtani, de komolyan… Nem az, hogy mert pont pirosra vált és még átcsúszik, hanem konkrétan pirosban megy át, olyan ráérősen. Nem egyszer volt, hogy gyalogosként nem tudtam átmenni a zöld alatt, mert a kocsik pirosban mentek át még mindig (tudom, hogy van amikor nekik is zöld, de láttam, hogy piros volt…). Szóval fura. Lényeg, hogy nagyon óvatosnak kell lenni.
- Kíváncsi vagyok mennyire jellemző más országokra a miniszoknyában és tűsarkúban biciklizők látványa, vagy öltönyös emberkéké, akik könyékig olajosan szerelik a bringájukat az utcán. Itt teljesen normális és hétköznapi. :D
- Végre találtam egy dolgot, ami itt olcsóbb. A Magnum fagyi. Valószínűleg, mivel hidegebb van, alacsonyabb rá a kereslet, de akkor is. 3 euró 4db nagy mandulás Magnum. Ráadásul még akció is volt, így 2x4db volt ugyanennyiért. Mikor lehet ilyet 120Ft-ért venni darabját odahaza? :D
- A csomagküldése a postának jól van megoldva. Ha nem sikerül elsőre átvenni, akkor kapsz egy cetlit egy kóddal. Belépve a weboldalukra kiválaszthatod, mikor hozzák legközelebb, hogy át is tudd venni. Ügyes.
- A melóhely mellett egyik nap egy hatalmas hajó ment el. Rengeteg képet csináltam róla, mert én még ekkora hajót nem láttam, teljesen lenyűgözött. Az 5. emeletről fotóztam és magasabbra ért. o.O
- Az egyik képen van egy kampó. A legtöbb boltba be lehet menni kutyával, de ahova nem (pl élelmiszerbolt), ott ilyenek vannak az ablakainál. Arra a célra, hogy a pórázt oda lehessen akasztani. Ahogy észrevettem, a járókelők előszeretettel simogatják ezeket a kikötött kutyusokat, ahogy elhaladnak mellettük. Ezek a boltok így konrkétan állatsimogatóként is funkcionálnak.
Snidlinger (sajtos) omlett
- - sajt
- - snidling
- - tojás (mi fejenként 2-3-at szoktunk)
Reszeljünk sajtot és vágjunk fel snidlinget apróra. A tojást fel kell verni, só nem kell bele. A serpenyőt kevés olajjal elő kell melegíteni. Ezután kapcsoljuk át alacsonyabb lángra, majd öntsük rá a tojást. Ne kavarjuk, hagyjük főni és figyeljük, ahogy fehéredik a széle. Lassan megpróbálhatjuk megmozdítani a serpenyőt, hogy elengedett-e már az alja (lapos lapáttal alányúlhatunk, de ne óvatosan, ne törjön el). Mikor már egészben látszik a tojás alja, de még folyós a teteje, szórjuk rá a sajtot és a snidlinget. Főzzük még egy kicsít, míg meg nem olvad a sajt és megsül a tojás. Mikor kész, kapcsoljuk le, majd tekerjük fel, mint egy palacsintát. Tálaláskor tehetünk mellé paradicsomkockákat, illetve sózott lilahagymát.
Zöldséges rizseshús
Az itteni tavaszi rizseshús recept alapján készítettük, bébirépával és borsóval.Currys marha tésztával
Megmondom őszintén, nem nagyon emlékszem. Hasonlított az elkészítési módja a halas curry-hez, de kevesebb paradicsommal csináltuk és összekeveztük tésztával utána.
Töltöttpaprika krumplival
Ezen receptet követtük, pulykából készült.
Ma reggel aláírtuk a lakásszerződést. A karnisokkal szerencsére nem kell vesződnünk, a tulaj vállalta, hogy szerel fel. Így nem kell fúrnunk sem (nem is lenne mivel). Kedden megyünk átvenni a kulcsokat.
Ezt követően elmentünk az amszterdami Artis Zoo állatkertbe. Ez igazából egészen hasonlít a budapestire. Nincsen megadott útvonal, minden összevissza bejárható és vannak különböző témájú házak is, a lepkeház kifejezetten szép volt. Tetszett mindkettőnknek, érdemes volt elnézni ide.
Steames Age of Empires II: HD Edition MacOSX alatt
1. tegyük fel a wine-devel (lényeg, hogy minimum 1.5 legyen, 1.4-gyel nem indul) és winetricks csomagokat2. megbízható forrásből szerezzünk egy Steam.exe-t (már telepítetté is jó) és tegyük a ~/.wine/drive_c/Steam/ könyvtárba
3. wine ~/.wine/drive_c/Steam/Steam.exe -no-dwrite
4. telepítsük az Age of Empires II: HD Edition-t, majd lépjünk ki a Steamből
5. navigáljunk el a ~/.wine/drive_c/Steam/steamapps/common/Age2HD könyvtárba
6. nevezzük át a Launcher.exe fájl Launcher.bak-ká
7. nevezzük át az AOK HD.exe fájlt Launcher.exe-vé
8. indítsuk el a Steam-et, jobb katt a játékra, Properties, majd abban az első General oldalon kattintsunk a Set Launch Options… gombra és írjuk be -nostartup, majd OK
9. Innentől már játszhatunk is vele bármikor a Steamből indítva. Jó játékot!
Minimalista halas curry
- olaj a főzéshez
- 1 nagyobb darabokra felkockázott vöröshagyma
- 2 fokhagymagerezd felkockázva
- 3 evőkanál Patak Manrdas curry paszta
- 200ml zöldségleves (zöldségleveskockából)
- 400g paradicsomkocka (lehet kapni dobozosan vagy lehet kockázni)
- tőkehalfilé felkockázva
- garnélarák (elhagyható, de jó bele)
- rizs (jázmin vagy basmati a legjobb)
1. Tedd fel főni a rizst (a zacskós azért jó, mert elrotyog magában, nem kell kavargatni).
2. Magas edényben 5 percig pirítsd a vörös- és a fokhagymát.
3. Add hozzá a curry pasztát és főzd további 2 percig.
4. Add hozzá a paradicsomot ás a zöldséglevest.
5. Forrald fel, majd főzd alacsonyabb lángon 5-8 percig, míg a hal el nem készül.
Megjegyzés: Én még hiányolok belőle valami zöldfűszert, illetve bár nem írtam, raktunk bele egy kis csiliszószt is. Még elő fogjuk venni ismét és kicsit variálunk majd vele.
Valami miatt ma rengeteg gyalogos úgy döntött, hogy a biciklisáv a legjobb hely a sétálásra…
Ma második alkalommal volt hal a melóban, mióta itt vagyok (igazából 4, de ebből egyszer aznap nem voltam bent, másodszor meg akkor volt a vitorlázás). Heringet kértem, ami késett. Addig is volt hamburgerzsömle és egy holland specialitás, ami leginkább egy kroketthez hasonlít. Van belőle mindenféle változat, eddig volt szerencsém a krumplishoz, most pedig halashoz. Rendkívül fűszeres. Zsemlébe rakják és tesznek rá mustárt. Nem volt rossz. Később megjött a hering is, azt is ilyen zsemlébe raktam hagymával és uborkával. Tök jó, hogy ilyen toleránsak a hagyma iránt (elég sokszor van igazából). Volt gyümölcssaláta is, ami tökéletesen kielégítette a mérhetetlen gyümölcsmániám. Volt benne mangó, szőlő, málna, eper, áfonya… Szuper!
Holnap megyünk lakásszerződést kötni.
Most pedig el a boltba, ma halas curryt főzünk.
Közben a másodiknak kiszemelt lakást nem sikerült eladni a tulajnak, mert a vevő nem kapott jelzáloghitelt. Így mégis bérelhetjük. Jövő héten írjuk alá a szerződést 1 év bérleti időre. Kiderült kell letétet is adni, abból az összegből megy le, ha bármi kárt okoznánk a lakásnak és csak a szerződés lejártával kapjuk vissza ami megmarad belőle. Elég gázul jött, mert nagy összegről van szó és ugyancsak jól jött volna a bútorvásárlásnál...
Krumplifőzelék
- - 1 kg krumpli
- - fél hagyma
- - pirospaprika
- - só, bors, babérlevél, majoránna
- - ecet
- - liszt
- - 2 dl tejföl
1.) A hagymát kevés olajon megdinszteljük.
2.) Hozzáadjuk a karikába vágott krumplit, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje.
3.) Hozzáadunk 4 babérlevelet.
4.) Sózzuk, borsozzuk, valamint adjunk hozzá 1tk majorannát és 2tk pirospaprikát.
5.) Miközben fő a krumpli, készítsük el a habarást: a 2dl tejfölben jól keverjük el a 3ek lisztet.
6.) Mikor már majdnem megfőtt, a levélből adjunk hozzá a habaráshoz, majd keverjük hozzá lassan a krumplihoz.
7.) Adjunk hozzá 1ek ecetet és főzzük még pár percig.
Májpörkölt
Ezt a receptet használtuk fel, de gulyáskrém és pirosarany helyett több ketchupot és csilis szószt tettünk bele, zöldpaprika helyett édes pirospaprikát. Határozottan jót tett neki.
Zöldséges-marhás bolognai
Ennek hirtelen nem találom a receptjét. Lényeg, hogy normál bolognai, de kockáztunk bele 1 cukkinit, valamint adtunk hozzá 100g spenótlevelet és talán 100g lapokra vágott gombát is.
Brassói aprópecsenye
Ezt a receptet használtuk, itt is a legelső változatot. Csak annyit tennék hozzá, hogy érdemes a krumplit tepsibe rakás előtt összekeverni a pörkölttel, valamint ha még száraz egy pici olajjal le kell önteni. Ettől nem szárad ki sütés közben és nem keményedik meg. Majd még szeretnék a pulykás változatból is csinálni.
Vietnámi tésztás leves
- - fél kiló hosszúkás és enyhén lapos tészta (tehát olyasmi, mint a spagetti, de kicsit laposabb)
- - 300g disznóhús kis, kb 0.5 cm széles és 1.5-2 cm hosszú csíkokra vágva
- - 6 újhagyma zöldjével együtt
- - 2 felkockázott paradicsom
- - 1 ek kicsire darabolt vagy szárított gyömbér
- - 3 ek halszósz
- - 1 ek só
- - 1 lime kifacsart leve
- - friss bazsalikom, menta és/vagy kakukkfű
- - 2l víz
- - a 2 liter vízhez megfelelő mennyiségű csirkehúskocka
- - 100g babcsíra
- - 100g felcsíkozott spenótlevél (elhagyható)
- - 1 uborka
1.) Tegyük fel a tésztát sós vízbe főni. Forrástól nagyjából 12 perc kell neki. Utána mossuk át hideg vízben.
2.) Egy nagy lábosban kevítsünk fel egy kis olajat.
3.) Adjuk hozzá a húst, az újhagymát és a friss gyömbért (ha szárított, akkor csak a következő lépésben). Pirítsuk 3 percig.
4.) Adjuk hozzá a 2l csirkelevet, spenótlevelet, paradicsomot, halszószt, sót. Forraljuk fel. Forrást követően vegyük lentebb a lángot és főzzük 15 percig.
5.) Adjuk hozzá a citromlevet.
6.) Vágjuk 4-re az uborkát és vágjuk ki a magját. Szeleteljük vékony szeletekre és tegyük kis egy tálba.
7.) Vágjuk fel a friss zöldeket és készítsük elő.
8.) Mossuk meg a babcsírát és szintén tegyük kis tálba.
9.) Tálaláskor szedjünk a tésztából, majd öntsük le a lével,
végül tegyünk hozzá az uborkából, csírából és zöldfűszerekből.
Képekről kicsit:
Galériás képek itt találhatóak.
Egyik nap (mindegyik nap...) hatalmas eső volt. A teraszon korábbi lakók hagytak egy cserepet, amiben egy barna elaszott növény volt. Biztosak voltunk benne, hogy már nem él. A nagy esőzés alatt azonban kizöldült és kiderült, hogy páfrányról van szó. Pár óra alatt a kizöldült 3 levele is. Locsolom ezentúl.
Bátynak üzenem, hogy itt is van Madame Tussaud. Menjünk el mindenképpen! :)
A képen látható dinnye még a nagyok közül van. Kb akkora, mint a kezem. Most éppen 5 euróról van leárazva. Most egyelőre kihagytuk, viszont most először volt cseresznye a boltban (pont tegnap beszéltem róla anyukámmal), 3 euróért (fél kiló) is vettünk belőle. Mondhatnám, hogy egyik kedvenc gyümölcs, de minden gyümölcs kedvenc. :D
Köszönöm szépen Ucchannak a csudajó köténykét! ^.^