<>
(1736678949 UNIX)   2025-01-12 11:49
neo-hactar (rv 5)
Replace PM
Már 15 éve nem voltam (utoljára 1995-ben) komolyabb műtéten és igazából most is úgy mentem a félévi kontrollra, hogy minden rendben lesz. Nagyon meglepett, mikor közölte az orvos, hogy bár így is Guiness Rekordok Könyvébe kerülhetnénk, sajnos jövő csütörtökön reggel 8 és 9 között jönnöm kell műtétre és csak másnap mehetek haza. Váratlanul ért ez most nagyon. >.<
2010. Magyar Páros Góbajnokság
Most szombaton (2010.01.30.) volt a Magyar Páros Góbajnokság. Már nagyon rég nem neveztem versenyre. Az utóbbi években csak ezekre a Páros Bajnokságokra jártam el Monkkal, PaGoda egyesületünk vezetőjével. Ő most nem tudott jönni, így Csaba vett rá, hogy társuljak és jöjjek el végr ismét egy versenyre. Mivel már nagyon rég nem játszottam nagy táblán komolyabb játszmát, így kicsit tartottam tőle, hogy milyen teljesítményt nyújtok, de belementem és utólag nem is bántam meg.

A mostani verseny nem volt hasonlatos az eddigi Páros Bajnokságokhoz, ugyanis még soha ennyi páros nem nevezett rá (eddigi max 5 volt, de átlagosan inkább 3-4). A 6 csapat miatt rendes 5 fordulós verseny volt 45 perces főidővel csapatonként, majd byo-yomi (a jelenlégő sakkórák miatt ténylegesen nem az volt, 25 lépés volt 5 percre). Emiatt a játszmák rendkívük hosszúak voltak (lazán voltak másfél-két órásak) és persze fárasztóak. Nem segített az sem, hogy az órák iszonyat hangosan ketyegtek, illetve a byo-yomit sem lehetett rendesen mérni, mivel a legtöbb óránál a percmutató beleakadt a leesést jelző nyílba (na meg egyébként sem lehetett pontos értéket leolvasni róla). Kicsit kellemetlen volt az is, hogy nem volt kihirdetve az egyes fordulóknak a kezdési időpontja, így teljesen egymásba csúsztak az egyes fordulók (mindenki akkor ment el, amikor éhes volt, nem volt külön ebéd szünet, stb).

Mindezek ellenére nagyon jó volt a verseny, nagyon érdekes játszmákat játszottunk. Kezdésként legyen itt az eredmény:

1. Pocsai Rita (5d), Balogh Pál (6d)
2. Seres Júlia (1k), Markó Péter (3d)
3. Miskolczi Szonja (1k), Csizmadia György (4d)
4. Csernátony Rita (6k), Mátyás-Peti Csaba (5k)
5. Ferencz Bettina (15k), Gyömörei Jenő (12k)
6. Ferencz Adrienn (15k), Konyha Gábor (10k)

Az első játszmánk Bettina és Jenő ellen volt. Miután rég nem játszottam, nem is vártam, hogy nagyon az erpmnek megfelelően játszanék. Az élet-halál harcokban rendszerint elszámoltam és elnéztem dolgokat, így igazán szoros játszma lett belőle (annak ellenére, hogy a Páros Bajnokságon minden játszma egálból megy). Látszott szegény Csabán, hogy néha igazán szenved, de legalább izgalmassá tettem a partit. :) Végül pont egyenlő pontunk volt a táblán, ám mivel fehérek voltunk, a 6.5 pont komival nyertük. Amúgy megjegyezné, hogy olyan lépéseket tettek az ellenfeleink, amiken néha én is nagyon meglepődtem. Szerintem többet kellene játszaniuk versenyeken, hogy valósabb erejük legyen.

A következő játszma Rita és Pál ellen volt. Bár jóval erősebbek nálunk, tetszett, hogy nem lekezelő volt a játszma, hanem tényleg komolyan vették. Nem léptek úgy, hogy "na majd úgyis elnézik", hanem egyenlő ellenfélnek tekintettek. Nagyon szépeket léptek, így annyira nem volt meglepő a végén a 80+ ponttal való győzelmük.

A harmadik játszma Juli és Pepe ellen volt. Az sajnos a legrosszabb időpontban volt, délután 2 környékén. Sajnos abban az időben borzasztó a gondolkodási képességem. Bár a második játszmára már nem léptem olyan kriminálisakat, mint az elsőben, erre a harmadikra ismét. Már a játék kezdetekor leadtunk egy hatalmas csoportot, így elég nagy hátrányból indultunk. Sajnos így végül 60+ ponttal vesztettünk.

A negyedik játszma volt tán a legérdekesebb a nap során. Ebben a játszmában már az ellenfelünk került byo-yomiba (az első játszmában mindketten - akkor még többet hibáztam -, a másodikra nem emlékszem, a harmadikban már egyikünk sem). Szonja és Csizi néha sokat gondolkoztak egy-egy lépésen (Szonja különösen sokat, illetve azért én is). Azért jó érzés olyanokat lépni, hogy a nálad jóval erősebbek is leállnak jobban átgondolni a helyzetet. Ebben a játszmában egyébként (a közepénél legalábbis) többször játszottunk Csabával külön utakon. Én elkezdtem bevédeni a gyengeségeinket, miközben ő a tábla szélén hadakozott. Végül mindössze 7.5 ponttal vesztettük el.

Az utolsó játszmánk Adrienn és Gábor ellen volt. Az már egy kicsit nyugisabb játszma volt. Kicsit hasonlóan kezdődött, mint Juliékkal, csak ezúttal mi szereztünk meg egy jókora csoportot. Érdekes játszma volt egyébként, sok-sok kóval és moyo harcokkal. Végül 38 ponttal nyertük.

Összességében élveztem, bár már nagyon fejfájós lettem a nap végére. Köszönöm Csabának, hogy elhívott és rávett, hogy igenis indujak ismét versenyen. :)


2. Cosplay Party, szervezoi
Ma deltol a Moonlight Medioban szervezoi megbeszeles volt (legkozelebbi MondoCon), illetve utana 4-tol Cosplay Party ugyanott. Egyebkent is mentem volna a Cosplay Partyra, de nem terveztem, hogy sokaig maradok. Odaerve megtudtam, hogy jo lenne, ha inteznem a karaoket (akarhogy is, egy szervezett karaoke mindig sokkal jobb).

A szervezoi egy fel orat csuszott (addigra erkezett meg mindenki). Alapvetoen nem sok uj dolog hangzott el. A rendezveny mindekeppen meg lesz tarva, de mar nem tudom biztosra sem a nevet, sem az idopontjat. A karaoke mindenesetre jo lesz. :) A regrendszert jovo heten inditom, gyakorlatilag megtarthatom az eredeti terveim szerint. Egyetlen problema csak az, hogy a ket napos rendezvenyen szombatra nagyon sok program lenne besuritve abba a terem es ez eleg problemas. Meglatjuk majd meg, hogy mikent alakul a tobbi terem, hogyan lehet a programokat leosztani. A szervezoin ugy 14-en voltunk, Acheron mindenkit meghivott teara, illetve meg marlenkat is kaptunk, koszonom szepen. :D

A szervezoi utan Aminaval es Gh0sTtal elmentunk ebedelni (ismet kaptam sutit, ezuttal Gh0sT adott egy almas pitet, szinten koszi szepen ^^), majd beugrottam a Westendbe monitor torloert, illetve a karaoke csapatnak szereztem par energiaitalt (sajnos nem remlik a neve annak, amit en ittam, de kifejezetten nem volt az a rossz gumicukor ize, helyette jo grapefruitszeru fincsi volt).

Olyan fel 5-re ertem vissza. Addigra mar javaban ment a Party. Megbeszeltuk Venomekkal, hogy 6-tol atvesszuk a karaoket ket orara, majd onnan valtunk orankent. Most egeszen sok karaokes ismeros volt, nagyon jo volt a hangulat. Hatkor atvettuk a karaoket es tulajdonkeppen nem is adtuk vissza a tancszonyegnek, olyan nepszerusege volt a karaokenek. A legutobbi Cosplay Partyn meg nem ereztuk szukseget, de most bizony elokerult a szamkero lista. Sajnos a teahazban egyebkent eleg regen voltak frissitve a szamok, igy jelentosen kisebb volt a valasztek. Visszaterve az elozo gondolatmenetre, erdekes, hogy a cosplayesek koreben milyen nepszeru a karaoke. Nagyon jo magyarazatot ad arra, hogy cosplay versenyek alatt miert van pangas. Cosplayesek kozott egyebkent kevesebb joval a tancszonyegezo, de a tancszonyeg alatt megmutattuk, hogy igenis ertunk ahhoz is. :)

A karaoke nagyon jol telt, bar kicsit farasztobb volt azutan, hogy Amina, Gh0sT es Mystra elment. Szerencsere Dakiek besegitettek a vege fele. Vegul este 10-kor indultam el Supermarioval (Deakig jott). Nem semmi, hogy bevallalta a hajnalig vonatozast. O.O

Faraszto volt a nap, de kellemesen telt. Mivel eleg keson ertem haza, igy sajnos a TODO listam ahelyett, hogy csokkent volna, jelentosen megketszerezodott. <.<


A vizsgaidoszak szamomra egyebkent tegnap vegetert, yay. ^^ Bar most nem volt olyan durva a korabbiakhoz kepest (sot), de ennek ellenere megbeszeltuk SOmmal, hogy majd a het folyaman megunnepejuk a Momotaroban. ^^ Kozeledik a c24 verseny is. Megismertem a harmadik csapattagunkat is, igy most mar regisztralok a csapattal. Jovo heten szeretnem elkezdeni (esetleg meg is irni) a gos oldalt, utana keszulni a c24-re, megtervezni a SOm altal irt jatek GUI-jat es elkezdeni, illetve nem artana most mar a karaokes oldalt is kicsit frissiteni. Mielott kihagynam, jovo szombaton Paros Go Bajnoksag lesz. Reg voltam go versenyen, nem artana addig jatszani is egy kicsit. :)

Tovabba: Legutobb a bodajki es holdfenyconi beszamolon lehagytam egy fontos erdekesseget. A con napjan reggel harom ozt lattam a bodajki haz mellett. Azert erdekes arra ebredni, hogy az ember a reggeli elott kinezve az ablakon harom ozt lat setalgatni a haz kozeleben par meterre. :) Reggeli alatt meg vegig az ablakban eszegeto cinegeket es meggyvagokat neztuk (volt am jo sok).
Wii

Carnival Funfair Games
Case Closed One Truth Prevails (Detective Conan)
Dance On Broadway
Dewy's Adventure
Disney Epic Mickey
Endless Ocean 2.
GT Pro Series
Just Dance 1.
Just Dance 2.
Just Dance 3. Special Edition
Ookami
Rayman Raving Rabbids - Raving Rabbids
Rayman Raving Rabbids - Rabbids Go Home
Rayman Raving Rabbids - Party Collection
Rayman Raving Rabbids - Travel In Time
Rayman Raving Rabbids - Triple Pack
Red Steel
Rune Factory Frontier
Sam & Max Seasion 1.
Sam & Max Seasion 2.
Super Mario Galaxy
The Legend Of Zelda Twilight Princess
Trauma+Center: New Blood
Mario Kart Wii
Monster Hunter Tri
WarioWare Smooth Moves
Wii Fit
Wii Fit Plus
Wii Play
Wii Sports
Wii Sports Resort
2010. februar 16., Szekesfehervar - HoldfenyCon
Most szombaton (2010 januar 16.) volt a HoldfenyCon Szekesfehervaron a Holdfeny Fantasy Kft rendezeseben. Mivel Bodajkhoz eleg kozel van, igy SOmmal penteken este leutaztunk Bodajkra az apai agu nagymamajahoz es nagybatyjahoz. A leutazas nem volt egyszeru a BKV sztrajk miatt (a sztrajk 6 napos volt, alatta a szokasos 40 perces meloba utazas 2 orat vett igenybe, a Volan busznak is jo sok idejebe kerult kijutni Budapestrol a nagy dugok miatt), de azert sikerult behozni a fel oras kesest. Szerencsere nem kellett buszt keresnem masnapra, ugyanis Sadi (SOm nagybatyja) nagyon rendes modon megigerte, hogy levisz reggel, meg akkor mar ugyis lemennek ok is Szekesfehervarra. Igy a leutazas rendkivul egyszeru es zokkenomentes volt.

A helyszinre olyan fel 10-re erkeztem, tehat meg nyitas elott. Amina kijott elem es korbevezetett az epuletben. Elsore eleg labirintusnak tunt, de nem volt olyan nagy a hely, hogy ne lehessen az embernek hamar kiismernie magat ott. A termunkben elottunk fel 2-ig DDR volt es mivel gyakorlatilag csak a szamok hianyoztak a mi reszunkrol, igy nagyon nem kellett sietnunk semmivel. A karaoke csapata kapott a bejaratnal egy ajandekcsomagot (fokent kartyak, meg mangatarto tok, illetve egy kepregeny, de nagyon rendes gesztus volt), amit a karaoke es DDR termeben hatul a kanapen(! :D) ucsorogve neztunk meg. :)

Alapvetoen egyebkent nem volt nagy a helyszin, de pl a karaoke/ddr terem nagyon jo kialakitasu volt. Joval tobb szeket is elbirt volna, de a kanape nagyon jo otlet volt, illetve a megvilagitas is nagyon kellemes. A helyszin egyeduli problemaja az volt, hogy mindossze egy db ferfi es egy db noi mosdo volt, ami azert egy rendezvenynek azert eleg keves.

A DDR alatt igazabol nem sok dolgunk volt. Megneztuk Aminaval es Gh0sT-tal a Star Wars 501-es legio eloadasat, ami tetszett mindannyiunknak, majd a legioval egyutt megebedeltunk a szervezoiben (virsli, szoszok, kifli). Egy fel oraval a karaoke elott visszamentunk a termunkbe, ahol felmasoltam a szamokat CLS gepere. Nem sokkal kesobb erkezett meg Mystra is es csatlakozott hozzank.

A DDR-t nem sokkal kesobb lezartak. Misuval megbeszeltuk, hogy este 5 ora utan nem a DDR-t folytatjak, hanem mehet nyugodtan tovabb a karaoke. A karaoke egeszen nyugisan kezdodott, bar volt par technikai problemank. Peldaul a KaraFun valami miatt allandoan lefagyott CLS gepen, ha a programon belul akartuk megnyitni a szamokat (fokent ha Amina inditotta oket, ki erti - meg Gh0sT gepet is lefagyasztotta a nap soran), igy vegul kicsereltuk Gh0sT laptopjaval. A szamok felmasolasara viszont mar nem volt ido (sem hely a gepen), igy rajta hagytuk az USB-s vinyom a szamokkal.

Egyeb problemak mellett azert nem sok szunetet beiktatva folytattuk a karaoket. A karaoke egyebkent nagyon nepszeru volt szerencsere. Bar volt, hogy nem voltak sokan a teremben (a cosplay alatt), de akik jelentkeztek, azok mind enekeltek es egy pillanatra sem volt szunet nalunk, raadasul vegig jo volt a hangulat. Voltak tobben, akik nem csak anime szamot enekeltek (amugy Vadockanak nagyon jol alltak azok a szamok). Bar eredetileg nem terveztem, de en is feliratkoztam a listara par szammal:

1.) Slayers - Going History (reg nem enekeltem, es hat a tudo kapacitasom katasztrofalis - szerintem a sok-sok klor sem segitett hozza, amit mostanaban belelegzek a peneszirtas kozben -, igy nem volt tul fenyes)
2.) Nana - Rose (Mystraval egyutt, de Amina is csatlakozott - ez egyebkent kellemes volt, szerencsere Mystra nagyon vagta a szamot ^^)
3.) Jungle Wa Itsumo Hare Nochi Guu - Love Tropicana Delux (kicsit elfelejtettem es igy tevesztettem az elejen, de ennek ellenere jo lett, es olyan kedves volt a tombolo kozonseg, ilyet nekem meg sosem csinaltak es olyan jo erzes volt *.*)
4.) Meg valamit enekeltunk Mystraval, de sehogy sem ugrik be >.< (a szamvalaszto listat most nem vittem el, mert korabban elmentem)
Update: A Excel Saga - Ai Chuuseishin szamot enekeltuk es szerintem jo lett nagyon. :D

Olyan 5 fele mar nem fogadtunk el ujabb jelentkezoket, igy olyan 6 fele vegig is ertunk a szamkero listan. Ekkor egyebkent valaki ralepett a futotestek feletti tetore es az hatalmas robajjal beszakadt. x.x Szerencsere kar nem keletkezett, meg tudtak helyben javitani. Mivel nekem lassan el kellett menni es meg kaptunk idot fel 8-ig, ezert el kellett intezni, hogy Gh0sT gepere felkeruljenek a szamok, hogy a vinyot el tudjam vinni. Gyorsan irdatlan mennyisegu helyet szabaditott fel (megszabadult a rock gyujtemenyetol x.x), igy el tudtuk kezdeni a szamok felmasolasat. A muvelet kozben valaki sikeresen kitepte a vinyom tapkabelet, de nagy szerencsere (hat meg az o szerencsejere - megjegyzem, ha tonkrement volna, akkor legkozelebb elmaradt volna a karaoke, mert nem tudtam volna min elhozni a szamokat, marpedig mar most 17 gigarol van szo; ritkan hisztizek - um, no jo, havonta egyszer biztosan <.< -, de akkor nagyon balheztam volna) nem lett semmi baja. Miutan befejezetodott a masolas, elpakoltam mindent. Ismet folytattuk a karaoket. Meg volt egy kis ido, igy meg maradtam. Kozben Mystra 1 perccel a busza elindulasa elott is meg enekelt, aztan mint a raketa lott ki a buszahoz (szerencsere a busz meg felvette). En is nem sokkal kesobb indultam, mert Sadi megerkezett SOmmal. :)

Valami miatt egyebkent szombat estetol iszonyat hideg lett Bodajkon. Egyedul a kalyha kozvetlen kozeleben lehetett megmaradni, igy mindenki felvatva tapadt a cserepkalyhahoz. SOmra masnap szornyu fejfajas tort, igy aznap nem sok dolog tortent. Este indultunk haza. Mivel a sztrajk meg tartott, ezert a bp-i buszmegallobol SOm nagyapukaja vitt minket haza.

Kicsi volt a rendezveny (utolag kiderult, hogy 400 latogato volt kb), de kellemes. Az volt a legfurcsabb, hogy nem volt egesz nap karaoke. Olyan furcsa volt a reggeli semmit teves. <.<
Sorozatban
Miutan Anna bevallotta a blogjaban, hogy Szomszedokat nez, gondoltam en is megemlitek egy hasonlo kaliberu dolgot. Alapvetoen nagyon szeretem a Smallville sorozatot. Nem a TV-ben nezem, hanem folyamatosan kovetem az frissen leadott epizodokat. Miutan most a 9. seasonben egy nagyobb szunet van (november vege ota nincs uj epizod es januar vegeig nem is lesz uj), gondoltam belekezdek a Lois&Clarkba. Mivel az elso season megvolt batynak (meg tolem kapta ^^') elkertem tole es belekezdtem. Eleinte nagyon furcsa volt. Idegesitett, hogy Lex milyen szerencsetlen a Smallvilleben megismerthez kepest, hogy Supermannek milyen idiota piros-kek pizsamaja van (igazan talalhattak volna megfelelobb anyagot hozza) es meg hasonlok. A technikai megoldasok is elkeseritoek benne (azt vegyuk hozza, hogy 1993-ban indult a sorozat). Ha az ember ezektol eltekint, akkor egy nagyon jopofa sorozatot kap. A karakterek rendkivul jol kidolgozottak es igazan szinesse teszik. Inkabb azt mondhatnank, hogy ez nem is egy Superman sorozat, hanem valami relationship romance comedy. Annak viszont szenzacios. Azon vennek eszre magam, hogy a kanapen fetrengek a rohogestol minden egyes epizod alatt. Akarhogy is, batran ajanlom a sorozatot mindenkinek, meg azoknak is, aki egyebkent nem tulzottan szivlelik a szegeny pizsamas fohost.

Kedvelt es nezett sorozatok:
- Lois&Clark
- Smallville
- Supernatural
- House M.D.
- Heroes
- The IT Crowd
- Boston Legal

Mar befejezett:
- Rome
- Northern Exposure
- Pushing Daisies
- Veronica Mars

Ido kozben jol haladok a Haskell hazival. Mar van egy olyan botom, ami mindig az elso lehetseges kartyat jatssza ki. Ez meg nem nevezheto tulzottan mesterseges intelligencianak, de mar haladok afele, hogy okosabba tegyem. Meg ma jo lenne befejezni.
Amugy szomoruan tapasztaltam, hogy nem csak a tanulas megy sokkal jobban este, de a programozas is. Tegnap este par ora alatt tobbet haladtam, mint elotte egesz nap.

Ma megerkezett a Dominion tarsasjatek magyar nyelvu valtozata (a csalad tobbi tagja miatt magyar verzio mellett dontottunk SOmmal, am igy sajnos a kiegeszitokre meg varni kell), a Gem Klubtol szereztuk be.

/Tea: Long jing/
/Ujonnan megismert nyelv: Lua/
/Blogreklam: SO<3, Anna, Eszti, supermario4ever/
Rendrakas
Visszamenoleg helyrehoztam a linkeket a blogban. A kepeket javitottam majdnem kivetel nelkul (sajnos par elveszett, amig nem talalom meg oket, addig tovabbra is hibasan jelennek meg), illetve a mar nem letezo linkeket toroltem, a tobbinek pedig utana jartam az uj elerhetosegenek es modositottam.

Ujraolvastam a blogot es konstataltam, hogy regebben sokkal jobban irtam, mostanra mar inkabb naploszeruek lettek a bejegyzeseim. Azert orulok, hogy igy is sikerult megtartanom nehany olvasot. :)

Mostanaban olvasott konyvek:
- Atjaro (Gateway)
- A triffidek napja (The Day Of the Triffids)
- Juuni Kokki (Twelve Kingdom) vol1-2.


Az Atjaro erdekes sci-fi volt. Egy olyan jovobeli vilagot ir le, amiben az emberek ratalalva a hicsik kis urhajoira, a vilag kulonbozo pontjaiba utaznak ujabb felfedezeseket teve. Az iro stilusa egeszen szokatlan, de kifejezetten kellemes. A vilag elegge sotet, mindenesetre erdeses, fordulatos tortenetrol van szo.

A triffidek napja is egy sci fi, de inkabb horrornak vagy thrillernek lehetne mondani. Akar most is jatszodhatna. A Foldre kulonos, mobilis novenyek erkeznek, melyek eleinte beilleszkednek a foldi eletbe. Kesobb azonban egy veletlen(?) katasztofa vegett a vilag lakosainak nagy resze megvakul. Hogy lesz kepes az emberiseg atveszelni ezt a katasztrofat? Mi lesz a triffidekkel?

A Juuni Kokkit eloszor animeben lattam. Tavaly ev vege fele vettem meg az elso kotetet angolul a Tokyo Pop kiadasaban (sajnos evente csak egy kotetet adnak ki, igy meg sokat kell varni a tobbire, pedig Franciaorszagban pl mar az osszeset kiadtak), illetve karacsonyra megkaptam SOmtol a masodik kotetet is. *chu* Nekem sokkal jobban tetszik az anime valtozatnal. Annak idejet sok minden idegesitett az anime elso torteneteben, ami mint kiderult a konyvben benne sincs. Az elso kotet vegig nagyon izgalmas es szerintem teljesen felesleges extrakat adtak hozza az animeben. A masodik tortenet (a masodik kotet) mind animeben, mind konyvben nagyon tetszett, tulajdonkeppen az egesz vilagbol ez a kedvencem. Kifejezetten a fantasy rajongoinak tudnam ajanlani. A Juuni Kokki egy a mienkhez parhuzamos vilagban jatszotik. Az a vilag elterve a mienktol tele van kulonleges lenyekkel, mar-mar mondhatni varazslattal. Nagyon szepen fel van epitve a vilag, mindenkeppen erdemes megnezni/elolvasni!
Szilveszter 2009/2010
Boldog Uj Evet Kivanok minden idetevedonek!

Ezuttal idehaza szilvesztereztunk SOmmal. Amina olyan del korul atjott, hogy atvegye a fizeteset az AnimeKaracsonyert (mar csak Mystra nem kapta meg), illetve ha mar itt jart, rakerdeztem lenne-e kedve maradni. Ugy dontott megsem a masik eltervezett partyra megy, hanem marad velunk. Elment Eijiert es csak estere jottek vissza egyutt. Mi addig a tobbiekkel atugrottunk SOm nagyijaekhoz pingpongozni.

Este miutan mindenki megerkezett (Rozinak ket baratnoje, egy haverja, illetve Amina es Eiji), Unoztunk, Munchikoztunk es Catanoztunk. Este 9 fele kezdtunk bele a fozocskezesbe. SOm anyukaja lencsefozit csinalt, Eijivel makikat es futomakikat keszitettunk (kaptunk tamagot, azon kivul repat, uborkat, daikont es surimit tettunk bele), Roziek pedig tenpurat keszitettek (shiitake gombaval, repaval, cukkinivel, tofuval). Olyan ejfel elott fel oraval keszultunk el, es jo ejfelig eszegettuk a finomsagokat. Megjegyzem, hogy most tenyleg igazan remekul sikerultek.

Ejfelkor azt terveztuk, hogy kimegyunk kutyat setaltatni mind a 14-en (ha nem tobben), am a szakado eso miatt letettunk a dologrol. Helyette ismet jatszottunk. Ismet elo kerult a Munchin, majd utana Wii Sportsoltunk (fokent a tenisz es a bowling volt nepszeru, illetve a box is). Eiji szanaszet vert mindenkit bowlingban, Aminat pedig mindenki mas elverte. ^^' Boxban Eiji nagyon elpufolt mindenkit, csak SOm tudta legyozni kemeny csata aran. :D

A mikrofonom is elokerult a karaokehez, am elegge csufos allapotban volt, igy inkabb felretettuk. Utobbi idoben szereztem meg par nem animes szamot, igy mindenki talahatott szamara kedves dalt. Roziek fokent a Queen szamokat preferaltak, mi Aminaval eloadtuk a SHNY - God Knowst, majd kicsit ismertebbekre valtottuk es Disneyket kezdtunk el enekelni mas kulonfele szamokkal. Olyan hajnali negykor hagytuk abba, amikor is mar mindannyian elegge elfardtunk mar. Olyan 5-re mar mind aludni tertunk. En 10-kor keltem, a tobbiek del fele kezdtek el ebredezni.

Kellemes kis szilveszteri buli volt, remelem mindenkinek tetszett, aki eljott, illetve a haz lakoinak is. :) Total almos vagyok. ^^' Holnaptol ismet kokemenyen folytatom a lecke irasat (Haskell hazi, AIbot irasa a Necronomiconhoz).
SOtanjoubi ^___^
Tegnap volt SOm szülinapja. :) Sajnos a napot egy ZH-val kellett indítanom (szabályozástechnika), de utána siettem haza. Felköszöntés után elmentünk az irodába, ugyanis berendeltek mindenkit egy közös karácsonyi bulizásra. Volt koccintás, képeslap munkai jókívánsággal, prémium- (euróban, ugyhogy jól fog jönni majd amikor ki kell menni) és kolbászosztással. Qudo még egy mikulás kosztümös break dance-t is elnyomott, ráadaásul nagyon király módon. Utána SOmmal elmentünk, mert estére a szüleivel és Rozival megbeszéltük, hogy a Momotaroba megyünk egy vacsorára. Ott kipróbálta a mézes sült oldalast (az valami zseniálisra sikeredett, szuper omlós volt és finom - galádul megkóstoltam :), én meg egy csirkés rament ettem. Az is nagyon fincsi volt. ^^ Most kivételesen kihagytuk a gombócokat, de majd legközelebb pótoljuk. :) Közben írt a főnök, hogy hová tűntünk ilyen hamar. Miután megtudta, hogy SOm szülinapja van, megkért minket, hogy a vacsi után jöjjünk vissza az irodába. Vissza is mentünk. Addigra már kicsit becsiccsent a társaság. Az ajtóba kapták el a SOmat és énekeltek neki zongorakíséret mellett. :) Ezt később is megismételtük kisebb csoporttal és koccintottunk. Adrienn még este 11-kor is szorgosan dolgozott és megkaptam az első munkahelyen kapott étkezési jegyemet. ^^ Érdekes buli volt egyébként, még nem igazán voltam ilyesmin. Amikor beköltöztünk az irodába, volt egy kis pizzázás, illetve a térképészek projektjének befejeztekor csatlakoztunk hozzájuk, de ilyen irodában iszogatós-bartenderes, együtt vacsizóson még nem voltam. :) Remélem SOmnak jól telt a napja. ^^
Meg mindig penesz >.<
A legutobbi nagy peneszoles ota nem jelentek meg ujabbak, ellenben kiderult, hogy legutobb nem vettuk eszre az ablakkeret bal es jobb oldalan levoket. Gyorsan kiirtottuk oket. Az ablaknyitogatas mindenesetre ugy tunik bevalik.
Akit erdekel, mi a Hanno Peneszolot hasznaljuk SOmmal. Csak rafujod, hagyod 10 percig, mialatt a penesz konkretan felszivodik. Utana le kell mosni, kulonben a penesszel a festek is eltunik. <.<
hactar.net V   hosting: port70 | don't use IE | powered by apache debian php | no patents | free speech online blue ribbon campaign

 
 
site
glMoku quake openbox resize patch gobang cube game wesnoth freecraft stutter search
speak
2022-09-26 16:23 kalocsay
why
2020-09-25 13:36 anon
o/
2020-03-28 14:10 k-zed
~OLD SCHOOL~
2018-07-30 19:01 Tukeinon
Bocsi, elgépelés az tényleg van, mestere vagyok. >.< NA de végre tettem fel újabb posztokat, így újabb egy évvel később. x.x
2017-10-18 22:39 sm4e
Én is másfél hónap múlva vettem észre, de tökre örülök neki. :)
2017-10-04 23:49 brav
Ujra aktív :)
2015-09-13 18:53 sm4e
Élmény látni, hogy újra írsz, csak egy észrevétel: Sok az elgépelés a szövegben.
2015-01-01 10:18 sm4e
Szia! Boldog új évet! :) Majd írsz karácsonyi vagy / és szilveszteri, újévi élménybeszámolót?
2014-12-02 22:43 Tukeinon
Sajat. Egyelore nem sikerult megjavitani, azt akarom elerni, hogy felismerje a bongeszo meretet es ahhoz meretezze a kepet. Eddig votl, hogy az allo kepek tul nagyban jelentek meg (a szelessseget igazitotta a kephez), most meg elegge kicsit. Kepeket is igyekszem majd felrakni, csak ido kozben ismet ugyeleten es eddig nem nagyon volt idom ra.
2014-12-02 20:21 sm4e
Ez egy átmeneti képgaléria, vagy a végleges új? Mert sajátotok volt, amit ha jól tudom, teljesen ti magatok csináltatok, ha tudom. Ezt javítod meg?
2014-10-15 22:32 sm4e
Én arra lennék kíváncsi, hogy szoktatok utazni Hollandiában, látogatni holland városokat?
2014-10-07 16:23 Ucchan
Na, a doramák engem is elkaptak, mint a gépszíj kb. 2 éve, és nehezen állok le velük. ^^°°
Kevés "legjobb" van, de
Hana Yori Dango FTW!!! ^O^ + Playful Kiss! :D

Szívesen ajánlok majd egyet-kettőt Neked. ^.~
Jó összefoglaló lett. :) Majdnem mindenben egyet is értek a leírtakkal, szívesen olvasom a véleményedet, mielőtt vagy miután már megnéztem az adott doramát.
Jól ki lehet beszélni őket. :)
2014-08-15 21:25 sm4e
Először tele volt ilyen warning kiírással. Üzenetet tudtam írni, és miután elküldtem, visszaállt a régi rendbe. Úgy tűnik, csak egyszer fordult elő.
2014-08-15 17:51 Tukeinon
Milyen teren furcsa? Nem valtoztak a cicak, ugyanugy Binti es Angus. :)
2014-08-14 21:49 sm4e
A blog eléggé furcsán fest. O_O Amúgy nem így emlékszem a macskáitokra. Újak vannak, vagy rosszul emlékszem a régiekre?
2014-05-31 10:14 Ucchan
Huh, nem semmi kis kalamajka... O.O
Nem elég szegény cica, még Te is megjártad. Remélem, már mindketten jól vagytok! :)
A videók tündériek, főleg, amikor a kanapén bunyóznak! :D
2014-03-17 09:02 sm4e
Igen, szemet akartam írni. ^^' hmm, pedig nem is éjjel 11-kor írtam.
2014-03-16 22:15 Tukeinon
Marmint a szeme gondolom. :) Igen, eleg durvak azok. XD
2014-03-16 19:42 sm4e
Nagyon menők a macskás képek, de ahol világít a macska színe, az nagyon ijesztő. T_T
2014-02-18 17:57 Ucchan
Ezt a csirkemájas gombapaprikást ki fogom próbálni!!!! *__________*

Go-hoz gratula! ^^

Térdfájáshoz jobbulást! *.*

Cicákhoz meg további türelmet és kitartást! Jól haladtok! :)