Rég jelentkeztem, de ami azt illeti, nem sok minden történt idekint a kijövetelünk óta. Hétfőtől szombatig mindennap reggel 10-től dolgozunk este 8-ig (ez már tűrhetőbb óraszám - csak egyszer maradtunk tovább) és idakint persze folyton hideg van és szakad az eső. Tegnap, október 3-án volt a német egység napja, ami hivatalos munkaszüneti nap. Ugyan boltok nem igazán vannak nyitva, de már nagyon jól jött egy kis plusz szünnap. Ezen a héten egyébként rajtunk kívül nincsenek sokan bent. Mivel pont szerdára esett a szünnap, így sokan vettek ki szabit előtte és/vagy utána.

Még kijövetelünk előtt befejeztük a Mawaru Penguindrumot és belekezdtünk a Hanasaku Irohába, ami pont Kanazawában játszódik, ahol Makóék laknak. Valódi helyszínen, a Yuwaku fürdőben játszódik, csak itt Kissuiso néven szerepel. A rajz részletessége rendkívüli, egészen olyan, mint ott járva.

Idekint a hotelben továbbra is elég ritkásan van net, ráadásul csak a másik épületben a bejárat előtt. Azért Venommal, Zoloroval és Acheronnal sikerült beszélnem, így meg tudtuk beszélni a Gamer-Zenekvíz program részleteit. A kiírást azóta megírtam, hamarosan publikálva lesz, aztán már csak az előkészületeit kell megcsinálni majd odahaza a con előtti 2 napban.

Az ínyem megint megfájdult idekint. Azóta szerencsére elmúlt, de most már nincs mese, menni kell fogorvoshoz. Nem sokat leszek otthon a következő visszajövetel előtt, de azért mindenképpen megyek, már időpontom is van. Igazából még kijövetel előtt akartam, de nem kaptam időpontot az előző rövid otthon töltött szakaszban.

És egy kicsit írnék az itteni tapasztalatokról is. Az igazat megvalva Németországban pont ugyanazt tapasztaltuk, mint Japánban. Amennyiben nem beszéled tökéletesen a nyelvüket, egyszerűen eleresztik a fülük mellett a hallottakat. Ezekre sok példa van, de megemlítenék kettőt. A menzán a marhahúsból szerettem volna, így kértem is. Erre visszakérdeznek, hogy akkor ugye halat? Mondom nem, marhát. Erre mondják, hogy az sajnos elfogyott, majd az utánam lévőnek adnak belőle, mikor szintén azt kér. Két teljesen különböző szó, rinder és fisch, össze se lehet téveszteni. Mégis sikerült, mert meg se hallották, mit mondtam... Aztán taxiban SOm kérte, hogy az Edeka mellé vigyenek minket a La Pergola pizzériához. Erre kis gondolkodás után visszakérdez a taxis, hogy akkor tehát a Lahman Hotelbe szeretnénk? Most komolyan, még ha ragozás nem is lenne tökéletes, azért teljesen más helyekról volt szó...

Tegnap reggel 9-kor indultunk, taxizás, repülőzés, buszozás, vonatozás, majd újabb taxizást követően este fél 6-ra beértünk a németországi melóhelyre. Ott eltöltöttünk egy órát azzal, hogy előkerítsük a gépeinket és átszállítsuk a tárgyalóba. Annak egy előnye a csendes akváriummal szemben, hogy látjuk (ahonnan ülök, onnan mondjuk pont nem) az eget. Ellenben sokan vannak itt és messze nem csendes és nyugodt.

Átcipeltük a teás cuccainkat is, majd úgy döntöttem a forralót és a bögréinket azért viszem a hotelbe, így elraktam egy kézi anyagzacsiba. Pakolás után elindultunk. Olyan 10-15 percnyi gyalogútra van a mi épületünk a kijárattól, ahova kértük a taxit (nem hajthat be). Pár percet követően elkezdett csepegni az eső. Gondoltam elő kellene venni a koffernek az esőköpenyét (a Japánban vettnek még olyanja is van), de mivel beleraktam és már esett, így hagytam. Esernyőt elővettem, ám mivel nekem volt a kabátomon kapucni és nem fértünk alá ketten a bőröndökkel, a SOmnak adtam. Pár perc alatt a csepegésből esés, majd szakadás lett. Félútra már beázott a cipőnk, átázott a nadrágunk, az esernyő és a kapucni is csak annyit segített, hogy a hajunk nem lett vizes. Mondanom sem kell, a zacskómből is omlött a víz. Csak az mentette meg a forralót, hogy a dobozán belül zacskóban volt (a doboza az kb leolvadt róla). Mindenesetre mire elértünk a taxihoz, már vízben állt a cipőnk, ömlött belőle és a nadrágunkból a víz és a bőröndök se néztek ki sokkal jobban. Öröm volt a szállásra érni, ahol rögtön mindent radiátorra raktunk, ami langyos volt. Kicsit aggódtam a bőrönd esőköpenye miatt, mert biztos okkal van. Kipakoltam a bőröndökből és konstatáltam, hogy okkal, mivel eláztak a ruhák is mindkettőben. Szóval minden ruhánk vizes, váltás cipőt nem hoztunk (SOmnak szerencsére itt a futócipője szerencsére). Éjszakára persze leállították a fűtést, így reggelre semmi nem száradt meg... A cipőket hajszárítóval próbáltuk szárítgatni. SOmé nagyjából elfogadható lett, enyém továbbra sem, így én jöttem a sportcipőjében. Tanulság, mindig kell váltócipőt hozni (most először nem hoztam, mert eddig sosem kellett...).

További "jó" hír, hogy nincs a hotelben net. Még a főépületben is alig-alig, levelet se tudtam nézni azzal a kapcsolattal. SOmnak meg ugyan van német SIM kártyával netelőfizetése, de az se akar működni azon a környéken. :(

Elkészültek az esküvői képek, fel is raktam a galériámba:

ceremónia előtt
ceremónia alatt
vacsora előtt
vacsora alatt

A fotós Laposa Tibor volt, weboldala itt található.

Sukiyaki

"Miféle étterem az, ahol a vendég készíti a vacsorát?"
(Bill Murray az Elveszett jelentés című filmben, miután shabu-shabut rendelt)

Ha a boldog japán család ideáltípusát kellene megfesteni, a festő asztal köré ültetné őket, az asztalra parázsló faszéntartót tenne, arra lapos vasedényt, hogy a család tagjai pálcikáikkal meghitten mártogassák a húsokat és a zöldségeket a sukiyaki levébe. A sukiyaki (triviálisan leegyszerűsítve) egyfajta japán fondü avagy társasjáték: a cél az, hogy mindenki maga készítse el a vacsoráját a nyers hozzávalókból.

Nem túl régi keletű étel: az ország nagy nyugati nyitásának idején, a 19. század végén terjedt el, akárcsak a marhahús-evés. Manapság többnyire elektromos főzőlapot tesznek az asztalra, de nem ritka a faszenes megoldás sem.

Lényege: vékonyra vágott húsok (általában marha) és különféle zöldségek (gomba, újhagyma, kínai kel vagy krizantémlevél), egy rövid, édeskés, szójaszószos lében készülnek el.

Kerül még bele tofu és shirataki, mely utóbbi úgy néz ki, mint egy áttetsző, zselés állagú spagetti. Valójában nem igazi tészta, mert konnyaku gyökérből készül (Amporphophallus konjac), saját íze nemigen van, de jó nedvszívó, ezért felveszi a mártások-levek ízét. (Nálunk csak néhány Ázsiaboltban kapható, elhagyható az ételből.)

A sukiyakinak két fő fajtája van: egyfelől az, amelyet eredetileg a Kanto-régióban (Tokió és vidéke) készítettek, másfelől az, amely a Kansai-régióból terjedt el (Oszaka és vidéke).

A Kansai-módszer

A marhát 4x4 cm vastag, 6-7 cm hosszú hasábokra vágjuk, zacskóba csomagolva 2-3 órára mélyhűtjük. Ezután éles késsel szálirányra merőlegesen papírvékonyságú szeletekre vágjuk.

Előkészítjük a kockára vágott tofut, a csíkokra vágott kínai kelt, 2-3 cm-es falatnyi darabokra vágott újhagymát. A sitake gombának levágjuk a szárát, kalapját kereszt alakban bevágjuk. (Használhatunk enokigombát, de akár csíkra tépett laskát vagy szegfűgombát is.)

A főzőlé neve warishita. Általában szójaszósz, szaké és/vagy mirin kerül bele azonos arányban, s ezt cukorral ízesítik. Példa: 1,5 dl szójaszósz, 1,5 dl szaké és mirin fele-fele arányban, 3 evőkanál cukor. Az arányok házról házra változnak, a végeredmény mindig meglehetősen édeskés.

Az asztalra odakészítenek még fél liter vizet vagy dashit (ez utóbbi a japánok algából és szárított tonhalból készülő alapleve), ezzel öntik fel a folyamatosan sűrűsödő, s az edény alján némileg karamellizálódó főzőlevet.

Széles, lapos serpenyőben (ideális esetben öntöttvas vagy jó minőségű, vastag teflon) marhafaggyút olvasztunk. Evőpálcával megfogjuk a faggyúdarabot, és egyenletesen bekenjük vele a serpenyő alját. Mikor kissé már füstöl, fejenként két szelet igen vékonyra vágott márványos hátszínt, rostélyost vagy bélszínt teszünk az edénybe, s beleszórunk még kevéske cukrot.

A húst 40-50 másodpercig nem mozgatjuk, ekkor öntjük fel kevés főzőlével – úgy, hogy ne lepje el teljesen. Ha a folyadék felforrt, megfordítjuk a húsokat és még 30 másodpercig pároljuk. Eddigre a hús el is készül: az asztalnál ülők pálcikával kiveszik, s a tányérjukban lévő tojásba mártogatják. A tojás nyers és enyhén felvert, de lehet enyhén posírozott is. Ez a hagyományos „dip” a sukiyakihoz.

A hús után jönnek a zöldségek az edénybe. Felöntjük még némi főzőfolyadékkal és vízzel vagy dashival, s várjuk, míg elkészül. Ettől kezdve mindenki saját maga olyan hozzávalót tesz a közös edénybe, amilyet akar, s annyi ideig készíti, míg gondolja, végül tojásba forgatja, megeszi.

A Kanto-módszer

Ennek az a lényege, hogy a hús előpirítás nélkül készül. Az olvasztott faggyún kevés cukrot karamellizálunk, ezt öntjük fel a szakés-szójaszószos főzőlével. Mikor forr, ebben pároljuk a hússzeleteket s a zöldségeket. A hús esetében mindig csak kevés lé legyen az edényben, s ha elforr, kis mennyiséggel pótoljuk. A zöldséget lehet több lében készíteni. Klasszikusan marhahúst használnak, de lehet sertés, bárány, kacsa vagy más is. A torinabe például csirkével, a chirinabe hallal készül, létezik húsmentes változat is, csak tofuval és zöldséggel.

Shabu-shabu

A sukiyakinak közeli rokona a shabu-shabu. Ez jóval mélyebb edényben készül: a hozzávalókat pálcikával bőséges, gyöngyözve forró lébe mártják. Lényeges különbség még, hogy hagyomány szerint a shabu-shabuhoz kétféle mártogatós dipet kínálnak: ponzut (citrusos szójaszósz) és szezámos mártást.

Ponzumártás

Citrusnövényből, ecetből és szójaszószból kevert öntet. Az alábbi egy komplexebb változat:

A citrom és narancslé keverékében fél napig áztatjuk a konbut.

Másik edényben összekeverjük a szójaszószt, a szakét és a mirint. Felforraljuk, néhány percig csendesen forraljuk, ezalatt elpárolog az alkoholtartalom. Hozzáadjuk bonitopelyhet, hagyjuk kihűlni. Leszűrjük.

A citromléből eltávolítjuk a konbut, s a két folyadékot összekeverjük. Néhány csepp friss zöldcitrommal, csipetnyi cukorral frissítjük az ízét.

Szezámszósz (goma-dare)

A szezámmagot vastag falú serpenyőben, közepes lángon, zsiradék nélkül, folyamatos mozgatás mellett pirítjuk. Mikor világos aranybarna színt kap, mozsárban péppé törjük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, s apránként felöntjük a dashival (nem kell feltétlenül az összeset hozzáadni). Zárt edényben hűtőszekrényben három napig eláll, de a legjobb frissen. Tálalás előtt keverjük fel.

Mako kint ajánlott nekünk egy animét, ami pont a sarin gáztámadás idején játszódik: Mawaru Penguindrum. Az Utena alkotóitól származik, így annak kedvelői nem fognak csalódni ebben sem. Eddig a feléig jutottunk és már tele van fordulatokkal és rejtett jelzésekkel, utalásokkal. A legkomolyabb jeleneteket itt is próbálják valami háttérelemmel enyhíteni. Rendkívül jó zenéje van és az előadóbandát (Triple H) is érdekesen beleszőtték a történetbe. Nagyon jó képet ad a mai Tokiótól is, több nevezetes helyet is láthatunk benne. A animációja nagyon szép és színes. Ajánlom mindenkinek, de óvatosan vele, nem egy könnyű falat, ellenben szép, rejtélyes, érdekes. Igazi Fabolous Max!

2012.09.07-12. - Okinawa, Narita

Most már otthonról írok. Ahogy írtam(?), másnap Okinawán jól leégtünk a reggeli fürdőzés alatt. Így legközelebb csak későbbi órákban mertünk lemenni, mikor a nap már nem sütött olyan erősen. Fura módon egyébként a part este 6-kor zárt, a kinti medence 7-kor, a benti este 9-kor. Harmadik nap már jobban érződött a leégés, így nem mertünk kimenni az óceánra reggel, inkább a kinti medencében fürödtünk a híd alatti árnyékban. Utána körbenéztünk a boltokban. Fura módon azt tapasztaltuk, hogy a bárban 750 yenért lehet kapni helyi sört, míg a bár melletti boltban ilyen 150-250 yen között. Elég furcsa, ez alapján nem tudom ki vesz a bárban, miközben egymástól 2m-re vannak közös épületben... Délután kinéztünk ismét a kinti medencébe, miközben eleredt az eső. Ennek örömére átmentünk a partra, mert a fekete felhők miatt nem sütött a nap. Addigra el is állt és már teljesen megszáradt a homokos part. o.O Erre már vittünk egy dinnye formájú strandlabdát is, amivel tök jól eljátszottunk.

Másnap a leégés miatt korábban indultunk el a reptérre, mert a partra nem tudtunk volt lemenni, csak a kinti medence árnyékos részére. A reptéren megreggeliztünk. Mivel még akartunk tenpurázni hazamenetel előtt, így tempurát választottunk sobával. A hideg szobát úgy eszik, hogy kivesznek egy kis adagot evőpálcikával és átteszik egy szószba. Utána abból kiemelik és hangosan felszippantják. Na itt mondták, hogy miután megettük, a mártogatós szószt öntsük fel egy forró dashis folyadékkel és igyuk meg. Meglepően jó volt. Ráadásul hajdina teát kaptunk hozzá (a soba tészta is hajdinából készül). Szokatlan volt, de egyáltalán nem rossz.

Estére, olyan fél 10-re értünk a Narita reptérre. Ott szerencsére szerveztek ingyenes buszokat a környéki hotelekhez, pont elértünk a mienk utolsó járatát (általában szuper pontos minden, de ez 3 percet késett és ennek köszönhetjük csak, hogy elértük). A naritai APA Hotelben szálltunk meg. Ez volt eddig a legkisebb szállásunk, még az akihabarai REMM Hotel szobáinál is sokal kisebb volt. Megérkeztek postán a koffereink és Makótól a vinyó csomagja (végül előkerült náluk, mikor eszembe jutott, hogy a piros szatyrom sincs meg és Makónak beugrott arról, hogy látott olyat náluk). Alig fértünk be velük a szobába. Csak állítva, kénytelen voltam az ágyon kinyitni őket az átpakoláshoz, szortírozáshoz. Fura volt benne, hogy a fürdőszoba nem is igazán a szoba része volt, hanem egy műanyag blokk, ami a szobába volt betolva. o.O Magas küszöbbel, saját fallal. Totál fura volt, nem is láttam még ilyet.

Másnap korán reggel indultunk el, így kihagytuk a reggelit, gondoltuk akkor majd később a reptéren. Sajnos az az ingyenes busz elég ritkán járt, másfél óránként. Az eggyel későbbi már túl késő lett volna, a korábbi meg túl korai, nem tudtunk volna még akkor reggelizni. A korábbival mentünk. Fura módon a busszal a reptérre érve egy kapunál feljöttek a buszra és mindenkinek megvizsgálták az útlevelét.

A reptéren dashi chazukét ettünk. Ez úgy néz ki, hogy rizsre kell rakni a feltétet (pl hal), majd egy forró dashis levet ráönteni, hogy ellepji. Kanállal eszik. Én egy nyershalasat választottam, érdekes módon a forró víztől a szemem előtt főtt meg benne a hal. Hozzá adtak savanyúságot is és persze ahogy minden kajáldában, egy pohár jeges vizet. Ez is nagyon jó volt. Örültünk is neki, mert eddig nem volt hozzá szerencsénk, ráadásul nem is volt drágább, mint kint (pedig általában a reptéren drágábbak az étkezdék).

Jóval nagyobb volt a reptér, mint hittük. Úgy véltük a Feriheggyel összemérhető, de jóval hatalmasabb azért. Szerencsénkre azért korán jöttünk és korán bejutottunk és megvolt a cuccvizsgálat és átvizsgálás is. Bent is voltak boltok, de csak vizet vettem a gyógyszer bevételéhez (már elegem volt a sorban állva helyben vetített loopoló shiroi koibito csokireklámból), meg egy mini Totoro szettet. Azért azt jobb lett volna a Ghibli múzeumból, de majd pótoljuk legközelebb. A repülőn minden rendben volt. Reggel 11-kor indultunk és kb japán idő szerint este 11-re értünk Bécsbe, ami helyi időszámítás szerint délután 4 és szép világos. Nem aludtunk a gépen (egy kicsit én azért igen). Bécs utána viszont nagyon gáz volt. A gépből kiszállva vagy 20 percet sétáltunk egy üres folyosón az átszálláshoz. Utána megint csomagvizsgálat volt. Persze a vizet ki is dobatták volna, amit a japán reptéren vettem, de inkább megittuk. Viszont komolyan. Előtte volt Japánban átvizsgálás és azóta nem voltunk a reptér területén kívül. Minek újabb vizsgálat? Soha nem szoktak ilyet csinálni. És mit csinálnak azokkal a folyadékos cuccokkal, amiket a reptéri Duty Free-ben vásárolnak? Mivel kézben nem lehet felvinni 100ml-nél több folyadékot kidobják a drágán, ajándékba vett italokat? Szerencsére mi nem vettünk semmi ilyesmit, nagyon nem örültünk volna neki. Nagyon negatívan ért minket azért a bécsi reptér így a hosszú út után. Ráadásul nagyon durvák voltak a reptéren dolgozók is, ennél még a hazai is jobb. Az út Bécsból haza már rövid volt, mindössze egy 35 perces út. Otthon a szüleim és apósom is kijött elénk. Nagyon örültünk nekik. Otthon este még kipakoltam és szortíroztam a dolgokat.

Ma meg már olyan hírt kaptunk kedves főnökünktől, hogy jövő héten menjünk ki Németországba. Hát megmondom őszintén, de nem akarunk és mikor kimentünk arról is volt szó, hogy csak egy héttel később kell kimennünk. Nem tudom minek ez a nagy sietség. Nem a mi részünk a legkritikusabb. Egyelőre még nem tudni mi lesz, de tuti jövő héten még nem akarunk kimenni. Már az itthoni irodába se szívesen mennék, de az még rendben van, arról szó is volt még út előtt. Azért már nagyon elegünk van ebből a folytonos nyaggatásból és kiküldésből. Még a nászút előtt két kollégát haza kellett rángatni a nyaralásából, hogy helyettünk kimenjenek. Szegényeknek persze azért nem sok közük volt az utóbbi munkálatainkhoz, így nem is boldogultak valami jól. Erre meg SOmnak írkált a főnök az út alatt, hogy így van baj és úgy van baj és legyen SOm elérhető telefonon. Bocsánat, hogy 7 óra különbséggel egy nászúton a válasz erre: nem...

Szóval kicsit felhúztuk magunkat ezen. Még megírtam a beszámolót, befizettem az idő közben kapott számlákat és végre iszunk kínai teát is. Még kiválogatom a képeket és utána felrakom azokat is a blogba.

Tanulság így utólag. Japán drága. Már 1:1 átváltással is drága a magyarországi árakhoz képest, de 1:3-mal aztán tényleg brutálisan. elektronika legalább tényleg olcsóbb, de szállás, az utazás és a kaják dárgák. A gyorskajáldák ára tényleg sokkal olcsóbb, mint az éttermeké. Kb 400-600 yenből nagyon jól lehet étkezni. A gyorskajálda egészen más, mint otthon. Pusztán attól gyors, hogy olcsóbb, valamint általában automatából kell választani a kajálda előtt és ott is kell fizetni előre. Viszont az ételeket frissen, sokszor előtted készítik el. Bőségesek és nagyon finomak. Gyümölcsök megabrutál drágák és szőlőt fürtönként, a többit szemenként kell venni. Nem úgy, mint otthon, hogy kilóra.

Tavasz közepétől ősz közepéig hideg tea van az italautomatákban, a többi időben meleg. Függetlenül attól, hogy kint hideg van vagy meleg. A hideg nem olyan jó, mert keserű. Meleghez nem volt így szerencsénk. Az italautomaták mindenesetre nagyon jó ötletek. Az áruk amúgy vicces. A 100 yenes általában az ultra olcsó fél literért. A drágább helyeken (pl állomásokon) 150 yen. Nagyobb városokban is kicsit drágább, pl Tokyoban a legolcsóbb helyen is 120 yenért láttunk csak. Érdemes továbbmenni a drágább automatáknál, mert nagyon gyakoriak és volt olyan, hogy az állomás lépcsőjének tetején 150 yen volt az ital, míg megtéve 20m-t lefele a lépcsőn már ismét 100 yen volt. Szóval nem árt észnél lenni és sétálni még pár métert.

Nagyon jó, hogy betérve étkezdébe teljesen alap, hogy letesznek eléd jegesteát vagy jegesvizet (télen forró teát). Ekkor még nem kell, hogy vegyél akármit is, elmehetsz fogyasztás nélkül, de az itókát megihatod. Ilyen nagyon jó lenne idehaza.

Onsen városok nagyon hangulatosak. Sajnos nincsenek nálunk otthon, sem onsen, sem láb-onsen. Pedig igazából simán megoldható lenne. Legalábbis termálvíz lenne hozzá, de sajnos kellene hozzá egy kis másféle hazai felfogás is.

A cuccodat bárhol hagyhatod (ne túl sok időre, mert akkor lehet gyanús tárgy lesz és kihívják a rendőrséget megvizsgálásra). Nem viszi el senki. A parton a homokban míg úszol, az étteremben míg meglátogatod a mosdót, stb. Egyszerű az elv. Ha te nem vennéd el másét, miért venné el más a tiedet. Itt működik is.

Mindenképpen kell pár hónapos japán tanulás kiutazás előtt. A reptereken kívül nem sok hely van, ahol tudnak vagy mernek angolul beszélni. Azért van, aki látva a tanácstalanságot odajön hozzád segíteni (pl busznál, vonatnál), de általában boltokban, kajáldákban, de még hotelekben sem beszélnek angolul. Tehát nem árt minimálisan tudni, de legalább kulcsfontosságú szavakat. Ennek ellenére, mivel egyértelműen külföldinek nézel ki, ezért az biztos, hogy te tudsz angolul, így automatikusan váltják neked a gépeket angolra, ha meglátnak.

Szuper jó Japánban lenni és fejelthetetlen élményeket lehet szerezni. Mindenképpen érdemes ellátogatni.