Pénteken dél körül indultunk. Arra számítottunk, hogy rengeteg időnk lesz a reptéren indulásig, de valahogy gyorsan elszaladt az idő. A frankfurti átszállásnál volt még 1 óránk, úgyhogy meg tudtunk ebédelni, majd végre elindultunk Japánba. Pont előző napon történt a maláj gép katasztrófája, úgyhogy örültünk, hogy a Lufthansa kijelentette, hogy elkerüli Ukrajnát. Norvégia fele repült Észak-Oroszország felett, gyakorlatilag a tundrán át. Délben indultunk el és másnap délre értünk Hanedába.
Ott az első dolgunk az volt, hogy átvegyük a japán SIM-kártyákat a SoftBanknál (ez könnyen ment), majd feltöltöttük a Suica kártyákat. Meglepődve tapasztaltuk, hogy ezúttal semmi gond nem volt az angollal. Első utunk Hacchoboriba vezetett, a szállásunkhoz. Olyan délután fél 4-re értünk oda. Kis kipakolást, zuhanyt követően aludtunk egy órát, majd elindultunk a tüzijáték helyszínére, ahol Zoli, Erina és Sayako már foglaltak helyet (ennek menete, hogy kivisznek egy műanyag lepedőt és lerögzítik a földre és kész - nem fogja elmozgatni sem elvinni senki).
Mire odaértünk rendesen rázendített az eső, Sayako mindenkinek adott egy-egy esőkabátott (mókás volt, hogy ragtapasszal kellett némelyiket összeragasztani XD), majd vártunk a híd alatt, hogy enyhüljön. Nem sokkal a kezdet előtt a tömeg sorba rendeződött és elindult mindenki a helye fele. Semmi tolakodás.
A tüzijáték 4x15 perc volt és rendkívül szép. Lőttek fel esernyőt (ami mókás volt a szakadó esőben), csillagképeket, mosolygó fejeket, sok mindent. A végére mindegyik részidő nagyon fellendült. A tüzijátékhoz egyébként rendes matsuri is társult, az úton odafele mindenfele kaja-standok voltak, vettünk is pár falatkát, amit javaslatomra mgettünk helyben a tüzijáték helyszínén - így közben szépen távozott körülöttünk a tömeg. Megbeszéltük, hogy másnap Zolival, Erinával, Chikával és Kouichivel megyünk Kamakurába és hol találkozzunk.

Vettünk reggelit, amit Kamakurába menet a vonaton eszegettünk meg. Fél 11-kor csatlakoztak hozzánk Chikáék és elindultunk a városban. Ez a hely híres a cica témájú tárgyairól és a 70 szentélyéről. Először felmentünk az állomásnál lévő domb tetején lévőhöz. Az ott lévő templom gyönyörű volt belülről, de sajnos nem lehetett fényképezni. A fenti kilátást viszont lehetett a túloldali félszigettel és öböllel. Ezután lementünk. Egyébként mókás volt, hogy lent miközben a térképet néztük, odajött egy bácsi, hogy ő itt lakik és ismeri a terepet, mit keresünk, szívesen segít. Egy 2 órás sétaútra indultunk, az vezetett a bőség pénzmosós szentélyébe (Zeniarai Benzaiten Ugafuku). Nagyon szép volt az odavezető út a erdőn keresztül. Jó brutális lépcsők és meredek utak vezettek az erdőben (csodálkoztam is miért van kiírva, hogy bicikliút - mert félreolvastam, az túraút volt). Az út végén Chikáék már gyorsabbra vették a lépést. XD Amúgy érdekes volt az is. Pénzt mosnak annak reményében, hogy az megsokszorozza. Persze oké, azt gondolnád fémpénzeket áztatnak (logikus is lenne, elvégre elég nagy pénzérme címletük is van: 500 yen, ami jelenleg nagyjából 1200 Ft-nek felel meg), de nem, bizony papírpénzt. Aztán szárítgatják a a füstölők felett, vigyázva ne ejtsék le. Érdekes látvány. :)
Ezután visszamentünk, útközben meglátogatva egy cicás boltot (igazából Kamakura tele van cicatémájú tárgyakkal), amiben rengeteg nagyon szuper dolgot láttunk (eh, felvásárolnám az egész boltot XD). Vásárlás után ebédelni mentünk egy kis helyi család soba kajáldájába (ez egyébként nagy eltérét Európától - Japánban minden ételtípusnak saját étterme van, nem csak egyben vanmindenféle, mint nálunk). A soba (ejtsd "szoba") nyáron hideg hajdinatészta, amit beleemelsz egy pohár szószba, majd felszippantod. A szószt a végén felöntik dashival ("dasi") és megisszák. A téli soba egy leves. Egy harmadik szentélyhez is ellátogattunk (mókás, hogy a hely nevezetes a 70 szentélyéről, de mi csak 3-at találtunk meg), a Kotokuin templomhoz. Ez az ott lévő Daibutsuról (vagyis Buddha szoborról) nevezetes - na meg a parkjában lévő gyönyörű tóról, amit szinte egészben befednek a vizililiomok.
Ezután elindultunk vissza Tokióba. Zoli javasolt egy ebisui okonomiyaki helyet, ami állítása szerint egyik legjobb. Az okonomiyaki egy tojásos-lisztes étel, amit egy vaslapon készítenek el a vendégek előtt, teletolják zöldséggel és egyéb általában tenger gyümölcseivel, majd meghintik okonomiyaki szósszal és bizony majonézzel. Erina mondta, hogy majd meglátjuk milyen a "The Flying Mayonaise". Hát, számítottam is ilyesmire, meg nem is. XD Nagyon látványosan készültek el az ételek és nagyon finomak is voltak. Ez amúgy a kansai változat. Megkóstoltuk a kantóit is, ami hígabban készül. Utóbbi nem néz ki olyan jól, de finom az is. Ittunk nagyon finom hideg sakékat is.

Már péntek van, egész ideig nem igazán volt időm írni. Sajnos utólag már nem szoktam nagyon részletbemenően írni, de azért leírom az eseményeket. Hétfőn későn keltünk, mert tulajdonképpen azóta nem igazán pihentük ki magunkat, hogy eljöttünk Amszterdamból. Jól esett végre aludni. Több opció is felmerült aznapra, de végül úgy döntöttünk Zolivan és Erinával a Shinjuku Gyoen National Gardenbe látogatunk. Elindultunk reggelizőhelyet keresni (találtunk is egy helyet, ahol adtak valami tojásos szendvicset, ami szokás szerint inkább édeskés volt, mint sós - ennek ellenére nagyon jól esett), majd mentünk is Shinjukuba. Zoliék ott csatlakoztak hozzánk koradélután, addig leültünk a fák árnyékába bevárni őket. Miután megérkeztek, először az üvegházat néztük meg (ott a legmókásabb növény az volt, amit Mickey Mouse fának neveztek japánul - valószínűleg nem ez az angol neve és feltételem a latinnak sincs semmi köze hozzá), majd a különféle kertrészeket: angol, francia és japán. A japánban volt egy teázó is: eredetileg egy rövidített teaceremónián vettünk volna részt, de betelt aznapra, ügyhogy örültünk neki, hogy legalábbis minimálisan, de lett részünk benne. Legalábbis egy pohár teát és egy finom sütit kaptunk. Ez a matcha tea amúgy érdekes, mélyzöld, habos és keserű. SOm nem igazán van oda érte, de nekem nagyon tetszik. A teázás után elsétáltunk a közelben lévő Takashimaya plázába, ahol vettünk zöld teát (beülni lehetetlen lett volna, már sokan várakozott azért, hogy bejuthassanak), szétnéztünk a depachikába (piac jellegű pince, tele mindenféle étellel és tipikus japán cuccokkal), valamint a könyvesboltban - itt láttunk egy tsumutsumu neko játékot, amit azóta hajkurászunk, de eddig sehol nem találtunk. Megjelent egy új gós témájú manga, a Hoshizora no Karasu, beszereztem az első kötetet, meglátjuk.
Megbeszéltük, hogy este elmegyünk shabushabuzni, ahova Sayako is csatlakozott hozzánk. Az első hely betelt, de ott ajánlottak egy másikat. Az szokatlan shabushabut árult (még a többiek se láttak ilyen féle szószt), de jó volt. Tök jól beszélgettünk (érdekesen, sokszor beszéltek hozzánk japánul, mi meg választolunk angolul XD), iszogattunk, ettünk. Itt főként meleg szakét ittunk, meg egy savanyú koktélt (yuzusawa, yuzu egy citromféle, a sawa pedig a sour szóból ered). Kifejezetten jó volt, az utolsó vonattal mentünk haza.

A telefonom mostanában eléggé beteges, nagyon gyorsan merül. Ígyhát úgy döntöttünk kedden Akihabarával indítunk, beszerezni egy telefon utántöltőt. A Yodobashi Kamerában találtunk is, úgyhogy ez a probléma meg is oldódott. Zoliék vettek nekünk előre jegyet a Ghibli múzeumba, úgyhogy egy kis akihabarai sétálgatás és boltnézegetés után oda vettük az irányt. Rendkívüli volt a hely. Első soron gyerekek a célközönség - ami meglepő, mert azok, akik ezeket a filmeket látták, első soron felnőttek -, de felnőttek is nagyon jól szórakoztak ott. Nem nagy, de tényleg nagyon nosztalgikus. Bemutatják a rajzfilmkészítés módját Ghibli filmeken keresztül. Meg lehet nézni a kézikönyveket (hihetetlen részletesek!), karakterterveket, a rajzolók irodáját. Főként gyerekek számára mindenfele kis folyosók mennek kerestül-kasul az emeleten, valamint ők még macskabuszba is szállhatnak. Azért az, hogy azért a felnőtteknek még jobban tetszett a hely semmi sem mutatja jobban, hogy bizony a Laputa robotjával a tetőn főként a felnőttek fotózkodtak. :) A boltban is nagyon jó dolgokat lehet találni, bár amúgy ilzen jeleggű bolt több is van, pl Kamakurában is láttunk. A vetítés is nagyszerű volt, egy olyan 10-15 perces filmecske (több is van egyébként, nem tudom milyen szisztéma szerint választják ki éppen melyik lesz). Nem volt benne beszéd (leszámítva egy szót), minden hangot szinkronszínészek adtak: esőt, lényeg hangjait, főhős hangját, stb. Nem kellett hozzá japán tudás se. Nagyon jó volt, tele volt a vetítőterem, mindenki vidám arccal távozott.
A múzeum után azt hiszem Ebisu környékére mentünk vacsorázni egy tenpuráshoz. Na ez minden tekintetben meglepő volt. Angol nem nagyon ment ott (legalábbis döcögősen), úgyhogy próbáltunk japánul magyarázni. Egy menüt kértünk, amiből annyit tudtunk, hogy tenpura, rizs és miso. Csupa érdekes dolgot kaptunk. Választhattunk zöldséget (japán gyömbért, tököt, édesburgonyát és shiitakét kértünk), valamint kaptunk mindenféle halat. Ami nagyon meglepő volt, az a rákfej - eddig sosem ettük meg, de ez valami fantasztikus finomra és ropogósra sikeredett -, valamint a halgerinc. Na erre az utóbbira se gondoltam volna, hogy valaha eszek magában, erre tessék. Az is rendkívül jó volt. Persze volt rákhús és sokféle különféle hal. Még elmentünk utána egy koktélra egy brit bárba.

2 éve tervbe vettük a Nokogiriyamát és el is jutottunk oda, csakhogy pont zárásra. Okulva a korábbiból szerdán korán indultunk, délre már Hanayamába is értünk, ahol is felvonóval mentünk fel a hegyre. Ott körülnéztünk a kilátón, majd lesétáltunk, ahol is maga a lényeg volt. Egy erdővel borított hegy két kilátóval, japán legnagyobb daibutsujával (Buddha szobor, 31 méter magas) és a Tokai 1500 Rakannal (1500 darab Buddha szobor a hegyen elhelyezve) és a Hyakushaku Kannonnal (30 méteres dombormű a második világháború harcosainak emlékére) és persze a Nihonji templommal, ami eredetileg 725-ben épült. Órákat sétáltunk fel-le a lépcsőkön, teljesen le voltunk nyűgözve. Furcsa módon viszont annyira nem sok emberrel találkozunk, külföldiekkel pedig egyáltalán nem. Csak ajánlani tudom ezt a helyet, érdemes ellátogatni ide. Nagyon jó rálátás nyílik innen a tokiói öbölre is, illetve elvileg a Fuji is látszik, bár mivel ködös illetve felhős volt az ég, ez nekünk sajnos kimaradt. Így is gyönyörű volt.
Ezután Erina ajánlására elsétáltunk Hotába, végig a tengerparton, kicsit több, mint 1 óra volt. Azt mondta érdemes ellátogatni a Banya (ejtsd "banja") étterembe, mert tengerpart lévén nagyon finom friss halaik vannak. El is értük egy helyre, amire Banya volt kiírva. Persze zárva volt. Aztán megláttunk mégegyet, arra is ez volt írva. Az is zárva volt. Aztán körülnézve láttuk, hogy kb mindenre Banya van kiírva... Valószínűleg a kikötő neve. Az egyik nyitva volt, be is mentünk. Inkább étkezde volt, mint étterem. Leültünk az első helyre, de nem jött oda senki. Aztán kiszúrtunk egy hatalmas led táblát, amire kanjikkal ki voltak írva az akutális ételek. Na gondoltuk jó lesz, itt elveszünk. XD Már kezdtem volna kikeresni mi mit jelent, mikor egy hölgy odajött hozzánk, hogy szívesen segít, mert úgy látja kicsit el vagyunk veszve - mindezt tökéletes angolsággal. Elagyarázta, hogy az asztalon van egy papír, arra kell felírni (japánul) mit kérünk a táblán írtakból. Választottunk és felírta nekünk. Meg lettünk mentve, különben lehet éhezve jöttünk volna el. x.x Az ételek tényleg nagyon finomak voltak. Megkérdeztük még miként jutunk el a hotai állomásra: ahogy sejtettük, gyalog fél órára.
Jó későn értünk a hotelbe, még nekiáltunk mosni (jó fél éjfélre lett kész) és összepakolni, mert másnap korán terveztünk indulni Naganóba.

Videók
Tokyo, tüzijáték
Nokogiriyama, felhők a hegytetején
Erinával Taiko no Tatsujint játszunk (nem rémlett már miként kell játszani: pirosra középen ütni, kékre oldalt, nagyra a két kézzel egyszerre...)

Képek
2014.07.19. Tokió, Matsuri Hanabi
2014.07.20. Kamakura
2014.07.20. Okonomiyaki
2014.07.21. Shabushabu
2014.07.21. Shinjuku Gyoen
2014.07.21. Shinjuku, Takashimaya
2014.07.22. Akihabara, Ghibli Múzeum
2014.07.23. Nokogiriyama